Úgy terveztem, hogy ha már tegnap nem jutottam hozzá a bejegyzés íráshoz, ma kora reggel, ha a pici lányom vagy a négylábúak egyike kipiszkált az ágyból, gyorsan billentyűzetet ragadok.
Nos, amint az megszokott, most is minden másként alakult. A picur az apját ébresztette, aki bravúrosan elrendezte a reggelt, délelőttöt, és az egész család hagyott engem aludni. Most pedig kint tekergek a Tabánban a kiskutyánkkal. Abban a parkban, ami kislányként mindig az ígéretek földjének számított. Amikor pici voltam és a nagymamám vigyázott rám, többször elsétáltunk ide vele. Talán ezért, talán önmagáért, de a Tabánban megnyugvást találok a legzaklatottabb helyzetekben is.
Ma anyák napja van.
Rengeteg érzés és gondolat kavarog bennem.
Ha azokra az anyákra gondolok, akik most nem tudnak eledelt, ruhát, fedelet adni a gyermekeiknek, ha azokra, akik maguk is olyan állapotba kerültek, hogy magukat sem tudják már ellátni összefacsarodik a szívem. Ha azokra az anyákra gondolok, akik most életkoruk, betegségeik miatt el vannak zárva a szeretteiktől, akik ma sem kaphatnak egy szoros ölelést, netán technikai lehetőségük sincs rá, hogy akár csak egy szót váltsanak velük, végtelenül elszomorodom és aggodalom tölt el.
Azok sincsenek könnyű helyzetben, akik nap mint nap dolgoznak, tanítanak, életben tartanak, gyakorlatilag külső kapcsolatok nélkül a családjuk körében, különösen akkor, ha egy személyben kell helytállniuk a 0-24ig tartó szolgálatban.
Anyává sokféleképp lehet válni és nincs két ember, aki ugyanúgy élné meg az anyaságot. Egy azonban közös: az anyaság teremtő erő. Akkor is, ha valaki gyermeket szül, akkor is, ha elveszìti a gyermekét. Akkor is, ha életadó, akkor is, ha szív szerinti édesanya. Teremtő erő, ha sose vállal gyermeket, de másokat támogat és erősít. Anyákként teremtenek a gyógyítók, az ápolók. Anyai minőség ez, de nem csupán az.
Ez az az erő, ami megéleli a gyümölcsöt, megvédi a gyengét, támaszt nyújt a szükséget szenvedőnek.
Tél van, akármennyire is nem az az igazi régi hóval borított csikorgós-ropogós, és ez a náthák, vírusfertőzések időszaka is.
Sajnos előfordul, hogy egy-egy makacsabb vírus az egész családot leteríti… ami különösen nagy nehézséget okozhat kisbabás és pici gyerekes családok számára. A nagycsaládokban ismert jelenségről, miszerint ha egy hazahozza, mindegyiken végigvonul, ne is beszéljünk.
Mi az ami segíthet átvészelni a nyűgös-beteg állapotok időszakát a lakásba szorulva?
A biztos tudat, hogy elmúlik. Azonban hogy tudjuk, mivel segíthetjük legjobban a gyógyulás folyamatát, forduljunk orvoshoz.
A láz nem ellenség. A jelenlegi gyermekgyógyászati lázcsillapítási ajánlás szerint akkor kell a lázat csillapítani, ha a gyermek közérzete rossz, alapesetben a magas láz nem okoz lázgörcsöt.
A lázas gyereket itatni kell, a lázas kisbabát pedig minél többet szoptatni a kiszáradás elkerülése érdekében. Ha a súlyos kiszáradás tüneteit tapasztaljuk és nem múlnak el az itatástól, azonnal orvost kell hívni!
(Az enyhe kiszáradás jelei: szomjúság, sötét vizelet, szédülés, kábultság; fejfájás; fáradtság; kiszáradt száj, ajkak, szemek; kevés vizelet ritkán ürítve. A súlyos kiszáradás jelei: fáradtság, letargia, zavartság; száj- és szemszárazság, a szemek nem könnyeznek; nyolc órája nem volt vizelet; olyan száraz bőr, hogy ha megcsípjük, csak lassan áll vissza az eredeti állapotába; gyors szívverés; véres széklet vagy hányás; alacsony vérnyomás; ingerlékenység; beesett szemek; gyenge pulzus; hideg végtagok; görcsök, rohamok; csökkent tudatállapot.)
Ha az anya lázas, akkor is nyugodtan szoptathat. Amennyiben a kezelése gyógyszer szedését teszi szükségessé, az orvos leellenőrizheti az e-lactancia.org oldalon a hatóanyag biztonságát, és tud szoptatással összeegyeztethető gyógyszert választani.
Pihenni, amennyit csak lehet. Akár csak a gyerek/gyerekek betegek, szinte mindig fontos, hogy mind fizikailag, mind mentálisan hadra fogható állapotban a rendelkezésükre tudjunk állni. Ez pedig rendkívül megterhelő. Különösen akkor az, amikor már bennünk is ott dolgozik a kórokozó.
Fontos az elengedés. A házimunkából érdemes minél többet kiszervezni, az igényeket lejjebb engedni. Nem baj, ha két napig ugyanazt ebédel a család, vagy rendelik az ételt, mint ahogy az sem okoz egészségkárosodást, ha rumli van vagy ha minimum üzemben megy a háztartás. A lényeg, hogy a lehetőségeknek megfelelően minél kevésbé kimerülten, érzelmileg minél jobb kondícióban tudjuk átvészelni a betegségek embert és idegrendszert próbáló napjait.
Gondoljuk végig, mi jelenik meg ezen az infografikán, amit Iványi Anna készített. A 18 év alattiak negyede, felette meg még többen élnek át szexuális abúzust.
Ha bemegyek a közértbe, négy belépő ember közül valaki túlélő. Ha felszállok a buszra, szinte biztos, hogy együtt utazom abúzustúlélővel. A családomban biztos, hogy él, vagy élt valaki, aki megtapasztalta.
Azok, akik átélték, gyakran nem is emlékeznek rá, mi történt, olykor abból az időszakból nincsenek felidézhető emlékeik, mások számára pedig megfogalmazhatóan tudatosan maradtak meg az események.
Fontos tudnunk, hogy azokban a helyzetekben, amikor esetlegesen a túlélő kontrollt veszít az események felett, könnyebben előtörhetnek testérzetek, könnyebben traumatizálódhat újra. Gyomorszorító a példa, de egy 2-3 éves gyermek számára egy átlagos pénisz mérete nagyjából olyan arányokkal rendelkezik, mint ahogy egy 3,5 kilós újszülött viszonyul egy felnőtt nő hüvelyéhez. A gyermek nem biztos, hogy egyáltalán meg tudja fogalmazni, ki és hogyan bántotta, azonban később felnőttként, akár a saját szülésekor emlékbetörések, a testemlékek előhozhatják a traumát.
Az, hogy ki az, aki túlélőként jár közöttünk, az nincs senkinek a homlokára írva, függetlenül attól, férfiként vagy nőként vagy gyerekként kellett túlélővé válnia. Hiszem, hogy az a tapintat és odafigyelés, ami egy túlélő támogatásához szükséges, mindenkinek jár és tőlem telhetően eszerint végzem a munkámat.
Amit barátként, családtagként, ismerősként tehetünk ha ilyesmi kerül tudomásunkra, az egyik oldalról az áldozat meghallgatása, elfogadása, támogatása, másrészről elévülési időn belül az igazságszolgáltatás felé az események feltárása. Ha pedig saját élményeink vannak, akkor sincs késő segítséget kérni, a feldolgozás életminőséget javító hatása nagyon jelentős.
Réges régen, mikor a nagymamám tanítgatott főzni, mindig nagyon élveztem, ha palacsintát sütöttünk. Ráncos, erős kezével olyan tempóban tudta keverni a tésztát, hogy csak pislogtam, hihetetlennek tűnt, hogy ezt valaha is megtanuljam. Tojás, liszt, tej, só és cukor volt a tésztában, a serpenyőt minden palacsinta előtt olajozta. Régi, csúnyácska vasserpenyőt használt.
Mikor nagyikám meghalt, enyém lett a serpenyő.
Sokáig rá sem bírtam nézni, aztán, mivel már nagyon beporosodott, nekiálltam és alaposan kisikáltam. Akkor láttam, hogy a vas elrozsdásodott és kilyukadt. Vettem másikat, próbáltam palacsintát sütni, de sosem sikerült.
Jópár év múlva gyerekes anyaként már tarthatatlannak éreztem ezt az állapotot, hogy nem tudok egy palacsintát összedobni. Addigra már a kicsik ételallergiái miatt sok mindenre diétáztunk, a hagyományos recept szóba se jöhetett. És akkor sikerült. Tej és tojás nélkül minden gond nélkül sütöttem a palacsintát, gyerekbulikon, hétvégén, vagy amikor eszünkbe jutott.
Úgy egy évvel ezelőtt felmerült a gyerekeknél a lisztérzékenység gyanúja is, ami később igazolódott. Ezt az évet már a korábbi allergének mellett gluténmentes diétával kezdtük.
Most hétvégén pedig sikerült megcsinalnom az első palacsinta ízű, palacsinta állagú, palacsinta kinézetű gluténmentes és vegán palacsintát, aminek az aprónép rettenetesen örült.
Mi köze ennek a szoptatási segítségnyújtáshoz?
Ha egy baba ételallergiás vagy cöliákiás, a szoptatás alatt nem csak neki, de édesanyjának is szigorú nulldiétát kell tartania, ami komoly anyagi és mentális terhelést jelent az egész családnak. A folyamatos odafigyelés, a bevásárlásoknál a címkeolvasás, a különböző étrendnek megfelelő ételek biztonságos tárolása, hogy ne szennyeződhessen allergénnel a mentes étel mind olyan feladatok, amik a mindennapok szervezését nehezebbé, az apró sikereket fontosabbá teszik.
Érintett anyaként és szoptatási tanácsadóként rendkívül fontosnak tartom mind a sorstársi segítségnyújtást, mind a szakmai támogatást és a közösség érzékenyítését.
Itt van az ősz. Akárhogyan is igyekszünk megfeledkezni róla, hogy vége a nyárnak, egyre korábban sötétedik, hűvösek az éjszakák és elkezdődött az iskola is. Ezzel együtt pedig – különösen, ha több iskolás gyerek van a családban – a “ébresztőfelkellkelni elkésünk siessmár nehagyditthon” és a gyakori morgolódások és rohanások időszaka. Mi az, ami ha pici baba is van a családban meg tudja könnyíteni a reggeleket?
rend (igen, nagyon nehéz megoldani, hogy este rend varázsolódjon a lakásba, de érdemes energiát fektetni bele, hogy reggel ne legó kockák közt kelljen átvágni magát az embernek, mire a gyerek ágyáig elér, és bizony az aprónépnek is megkönnyíti később, az életét, ha korán rutinná válik, hogy játék után el kell pakolnia)
előkészületek: táska esti bepakolása, ruha kikészítése, tízórai becsomagolása, hogy reggel ,ár csak ki kelljen kapni a hűtőből, a reggeli előkészítése ugyanígy
esti rituálék (esti mese, altatás) korai időzítése, hogy reggel, mikor fel kell kelni, már könnyen ébredjen a gyerek
munkamegosztás
időzítés – ha valaki ismeri a saját alvásciklusát, az nagyjából tudja, hogy körülbelül mikor lesz könnyebb felébrednie, így egy picit lehet játszani azzal, hogy mikorra tesszük az ébresztőt: ha jól csináltuk, akkor már nyitott szemmel el tudunk menni a kávéfőzőig, hogy életre leheljük magunkat és ébreszteni tudjuk a többieket
tartalék idők beiktatása: ha az utolsó pillanatban még történik valami, akkor is legyen esélye odaérni az iskolába-oviba-munkahelyre humorérzék és rugalmasság. Mert ha valami várható, az az, hogy az alvó baba akkor ébred, amikor az ember épp besamponozta a haját, félkész az ovis öltöztetésével, vagy akkor tölti meg a pelenkát, esetleg bukja telibe a nagytesót, amikor a család többi tagja már felöltözve az ajtó előtt vár, hogy induljon.
Napok óta zakatol egy téma a fejemben, nem igazán tudtam róla megfeledkezni, így leírom nektek a gondolataimat. A múlt héten szerencsém volt egy érdekes beszélgetést végighallgatni, mely érintette azt a gondolatot is, hogy belső motiváció hiányában semmit sem lehet elérni és külsőleg nem lehet senkit motiválni. Sporttevékenységgel volt kapcsolatos a beszélgetés, és akkor és ott hirtelen egyet is tudtam vele érteni, de volt bennem valami kis bizonytalanság, hogy valami mégis hiányzik a képből.
Másnap kéttotyogós napom volt, saját két és fél évesem mellett a három éves keresztfiamra vigyáztam, és elbűvölve figyeltem a két manó csibészkedéseit. Mikor a Városmajor felnőtt játszóterén (elnézést a házi szóhasználatért, de ez egy remek hely nem csak a sportolóknak, de a családosoknak is, mindenki mászhat amire csak akar) a nagylegény meglátott egy kihívásokkal teli másznivalót, elbizonytalanodott, közölte, hogy ő erre nem tud felmászni. Sok, náluk jóval nagyobb gyerek ugrándozott már ott, nagyon vonzó hely volt. A lányom, aki egészen pici korától kezdve pókocskának készül, azonnal reagált. (Én gonosz módon már korábban leszögeztem, hogy csak oda mehetnek fel, ahova önerőből sikerül, nem fogom emelgetni őket, így csak figyeltem az eseményeket, vajon hogy oldja meg a két cimbora) Fogta magát, felmászott, majd pillanatok alatt felhúzta a barátját. A következő körben (mert azért a karomba ugrálni szabad) már a pici fiú volt, aki előrement és mikor felért, ugrált örömében és azt kiáltozta: Látod, egyedül _is_ sikerült ! Ekkor értettem meg, mi volt az, ami már egy napja nem hagyott teljesen megnyugodni.
A kisgyerek, amikor valami újat tanul, rengeteg csetlés-botlás árán éri el azt, amire vágyott: az átfordulás, a négykézláb haladás, a járás mind ilyenek. De nem igazán látni olyan babát, aki nem fordul a sikeres akció esetén a neki fontos személy felé ragyogó pofival, hogy lássa, mit szól hozzá az, akinek/akiknek számít a véleménye. Nagyon fontos ez a pont a tanulás során, hiszen így tanuljuk meg, hogy remek dolog felállni a talajon, de nem biztos, hogy olyan nagy sikert arat az, ha ugyanezt az akciót az ablakpárkányra mászva fogjuk előadni. A tekintélyszemélyek reakciói így befolyásolják a tevékenységeinket. Inkább vagyunk hajlamosak abba a folyamatba több energiát fektetni, amire pozitív visszajelzés érkezik, mint abba, ahol nem kapunk visszajelzést, vagy kifejezetten negatív a válasz.
Korábban írtam a kiégésről, ami sajnos korunk egyik igen gyakori jelensége, ami motivációvesztéssel jár és gyakran a sikerélmények, a pozitív visszajelzések elmaradása és a mentális túlterheltség áll mögötte.
Kisgyermekes szülőként, szakemberként, sportolóként, de bármilyen minőségben, ha az ember nem kap elfogadást és támogatást, akármilyen erős belső motivációval rendelkezett is korábban, elfárad. Ha elfárad, a belső motivációja is elfogy egy idő után és elveszíti a célt, amiért küzdött.
SNI kisdiákként vagy SNI gyermeket nevelő szülőként a célok olykor mások lehetnek, mint egy neurotipikus vagy sérülést nem hordozó gyermek esetén. Ezeknek a családoknak még több elfogadásra és támogatásra lenne szükségük. De akár speciális igényekkel rendelkezünk, akár nem, nagyon fontos, hogy megleljük azt a közeget, ahol elfogadást és támogatást kapunk és hisznek bennünk. Megérdemeljük.
Sokat lehet hallani mostanában a fenntarthatóságról és a felelős gondolkodásról a táplálkozás terén. Most szeretnék még pár további szempontot felvetni, miért előnyös számunkra, ha szoptatjuk kisbabánkat és miért érdemes a katasztrófa sújtotta területekre laktációs segítségnyújtást biztosítani a túlélők számára a tápszer csomagok mellett/helyett.
A kisbaba számára édesanyja teje a legmegfelelőbb táplálék. A legjobb, ha ehhez szoptatás révén jut, ha ez nem megoldható, akkor lefejve. Ha erre sincs lehetőség, akkor egy másik édesanya teje donáció révén szintén jó megoldást nyújthat, és csak ekkor, ha sem a saját anyatejjel, sem donor anyatejjel történő pótlás nem áll rendelkezésre, akkor jöhetnek szóba az anyatej helyettesítő tápszerek, mint következő lehetőség a megoldások között.
A tápszergyártás hozzájárul a földterületek nem megfelelő kihasználásához: erdőirtáshoz és talajerózióhoz vezet. Egy vizsgálat megállapítása szerint Mexikóban egy kilogramm tápszer előállítása 12,5 m2 esőerdő kiirtásába kerül.
A tápszerek gyártása és csomagolása toxinokat (méreganyagokat) hoz létre és papírt, műanyagot és a fémdobozgyártáshoz ónt használ föl. A veszélyes dioxinok a papírgyártás melléktermékei
A tápszergyártás szennyezi a vizeket. A tehenek ürüléke és a takarmánytermesztéshez használt műtrágya megfertőzi a folyókat és a talajvizet, és ezzel kihat a folyókra és talajvizekre támaszkodó ökoszisztémákra. Az Earth Save Internationalnél dolgozó John Robbins becslése szerint az USA mezőgazdaságának tulajdonítható vízszennyeződés (ide értve a termőföld lemosódását, növényvédő-szereket és állati ürüléket) mértéke nagyobb, mint az összes kommunális és ipari forrásból eredő szennyezés együttesen. Ott, ahol a tápszer elkészítéséhez elengedhetetlen higiéniai feltételek nem adottak, gyakrabban fordulnak elő akár halálos kimenetelű fertőzések a csecsemők körében, mintha szoptatná őket az édesanyjuk. Ráadásul mélyszegénységben gyakori jelenség, hogy gyakran felhígítják a tápszert, ezzel a csecsemőt fontos tápanyagoktól fosztják meg és ez is hozzájárul a betegségekhez és a csecsemőhalandósághoz. A “cumisüveg-betegség” évente másfélmillió kisbaba halálát okozza.
A tápszergyártás szennyezi a levegőt is. A metángáz a széndioxid után a második, amely hozzájárul az üvegházhatáshoz és a globális felmelegedéshez; a teljes éves globális metánkibocsátás 20 %-ért (100 millió tonna metángázért) a tehenek gázkibocsátása és ürüléke felelős
A tápszergyártás folyamata energiát fogyaszt. A tápszer egy gyártási folyamaton megy keresztül, majd pedig porrá alakítják, ami magas hőmérsékleten történik. Ez a folyamat világszerte hatalmas mennyiségű villamos energiát emészt fel. A cumisüvegek, etetőcumik és a mesterséges táplálás egyéb kellékeinek gyártása szintén energiaigényes.
A tápszer sok pénzbe kerül és ez a pénz jobb helyre is kerülhetne, például földünk, levegőnk és vizeink megtisztítására.
A tápszer-, csomagolás- és cumisüvegkellék-gyártáshoz szükséges nyersanyagok szállítása értékes üzemanyagot fogyaszt. A feldolgozás után pedig a tápszert sokszor a gyártás helyétől több ezer kilométerre kell eljuttatni. A cumisüvegek, etetőcumik és egyéb etetési kellékek gyártásához nagy mennyiségű műanyagot, gumit, szilikont és üveget használnak fel. Az egyre fogyatkozó számú hulladéklerakóba kerülő műanyag cumisüvegek, etető- és nyugtató/játszócumik.
Mit tehetünk ez ellen? Ha megoldhat, akkor szoptassuk gyermekeinket két éves korukig, illetve addig, amíg a baba-mama párosnak ez megfelelő. Ha pótlásra lenne szükség, azt minél szoptatásbarátabb módon tegyük. Ha pedig “fölöslegünk” akadna, ás ha a család számára belefér és megoldható, akkor érdemes anyatejet leadni.
Sokat olvashatunk a kiégés jelenségéről, amit korábban a magas pozícióban dolgozó üzletemberek túlhajszolt életmódjához kötöttünk. Azóta tudjuk, hogy a jelenség sokkal többrétegűbb, mint egy szűk csoportot érintő ritka jelenség, és mind szakmailag, mind egy ettől eltérő élethelyzetben ki lehet égni.
Mi is tehát a kiégés (burnout)?
A kiégés egy olyan speciális jelenség orvosi elnevezése, amely vezető tünete a fizikai-érzelmi-mentális kimerülés, mely hosszabb ideig tartó stressz, fokozott érzelmi megterhelés következtében alakul ki. Az állapot során a személy tartós tehetetlenséget, inkompetencia-érzést, csökkent munkakedvet él meg, motivációja és teljesítménye csökken, elfoglaltságait monotonnak és értéktelennek ítélheti meg. Kapcsolatai felszínessé vagy konfliktusossá válhatnak, a személyes szükségletek eközben háttérbe szorulnak, és akár egészségkárosodás is kialakulhat. Az anyaság egy 24 órás készenlétet igénybe vevő, mentálisan, lelkileg is megterhelő munka, ahol nagyon ritkán érkezik azonnali pozitív visszajelzés, illetve nagyon kevés tevékenység van olyan, aminek látható nyomai maradnak akár aznap estére. Gondoljuk végig: a háztartás mindennapi feladatai jellemzően a gyerekekkel otthon lévő személyre hárulnak akkor is, ha a pár tagjai amúgy igyekeznek mindketten részt venni a mindennapi feladatokban, mivel párja a legtöbb családban jellemző keresőmodelleknek megfelelően fizikailag nincs jelen. A gyerek(ek) fizikai életben tartása is komoly munkával jár az őt gondozó szülő számára, és ha a gyermek lelki jól-léte is szóba kerülhet, akkor az erre fordítható energiákat is elő kell teremteni valahonnan. Mivel szülőként elkerülhetetlen az intenzív érzelmi bevonódás, sőt a jó szülő-gyerek kapcsolatnak épp ez a lényege és a szülői szerep nem elhatárolható más életterületektől és nincsenek a „munkavégzésnek” időbeli korlátai, emiatt szinte egyáltalán nincs lehetőség regenerálódásra. Különösen veszélyeztetett pozícióban vannak azok a szülők, akik családjában magatartási vagy tanulási zavarral küzdő vagy krónikus beteg gyerek él, illetve az egyszülős családok fenntartói. Hogyan lehetne ezt mégis megelőzni, hiszen a család egészének működése szempontjából sem, sőt, a gyerek későbbi problémamegoldó repertoárjának kialakítása szempontjából sem mindegy, hogy milyen mentális és fizikai állapotban vannak a szülők?
Ugyan az nagy egyéni változatosságot mutat, kinek mi jelenti a feltöltődést, de néhány általános érvényű gondolatot felsorolnék most, érdemes elgondolkozni rajtuk:
a szülők családi élettel kapcsolatos elvárásainak racionalizálása elengedhetetlen, hiszen egy vagy két ember nem képes azt nyújtani, amit korábbi generációknak a szülők-nagyszülők-szomszédok-rokonság együttesen adott
a szülői szerepen túli szerepek megkeresése és kiteljesítése- akár a munkahelyi sikerek, akár egy hangulatos randi mind segítenek feltöltődni.
sajátidő biztosítása -akár csak bámulni magunk elé, akár egy hobbit űzni szintén örömforrás lehet a mindennapok taposómalmában
sport
segítség kérése: ha még jól érezzük magunkat a bőrünkben, vagy már döcögősnek érezzük a szekerünket, mindenképp fontos, hogy ne akarjunk mindennel egyedül megbirkózni, nem szégyen a segítségkérés
támogató közeg kiépítése – az elfogadás megtapasztalása, a szeretetteli támogatás érkezhet a baráti körből, sporttársaktól, szülőtársaktól, vagy a családból akár, de a támogató közeget erősítheti akár egy jó pszichológus, lelkész, vagy coach is.
A boldog gyermekkor elengedhetetlen része a kiegyensúlyozott, boldog szülő. nem szabad lemondani a saját örömeinkről, akkor sem, ha azok nem feltétlenül a gyerekhez kötődnek. Gondoljunk a repülőgépre: először saját magunkra kell felhúzni az oxigénmaszkot, hogy utána minden körülöttünk lévőnek tudjunk segíteni. Tegyünk szülőként is így!
Az állatvilágban a különböző emlősfajok között az életmóduknak megfelelően különböző utódgondozási stratégiák alakultak ki. A fészeklakó emlősök esetében a rövid várandósság-sok utód stratégiája bizonyult hatékonynak. Ilyenkor a nagyméretű alomban fejletlen, magatehetetlen újszülötteket az anya rendkívül zsíros tejével táplálja, támogatva az ő hőháztartásukat. A testvérek összebújnak, és az anya távollétében meglapulnak. A nagy alom nagy halandósággal párosul. Veszélyhelyzet esetén a kicsik meglapulnak. pl rágcsálók
A fészekhagyó emlősök esetében az újszülöttek rendkívül fejlett állapotban születnek. Egy alomban 1, maximum kettő érett újszülött születik a hosszú várandósság végén, majd nagyon hamar követi anyját. Az anyatej összetétele is ezt támogatja: rendkívül fehérjedús, hogy támogassa a gyors izomfejlődést, és nem túl zsíros, hogy a kicsi folyamatosan motivált legyen az anyját követni. pl ló, elefánt 1970 óta, Hassenstein leírásai óta ismerjük a harmadik nagy kategóriát, a hordozott emlősöket. Itt az utódok bizonyos képességeikben fejlettek, másokban azonban még annyira fejletlenek, hogy az anyjuk követését nem tudnák megvalósítani. Ezeknél az állatoknál a várandósság elég hosszú, de nem olyan mértékben, mint a fészekhagyóaknál, az alom pici, egy vagy két utódból áll és ellés után az újszülöttek az anyjuk testén fejlődnek tovább. Kétféle hordozott emlőscsoportot különböztethetünk meg: Az óvilágban aktív hordozottak a majmok és főemlősök, köztük mi is, illetve a passzív hordozottakat, ők az erszényes emlősök, ahol egy kifejezetten hordozásra alkalmas szervet is találhatunk: az erszényt. Az erszényeseknél embriószülés történik, majd a pici önállóan és segítség nélkül felmászik az édesanyja erszényéig és oda bemászva ott is marad, amíg nem lesz képes az önálló életre.
Mik bizonyítják, hogy mi is hordozott élőlények vagyunk? • Aktív hordozott – a fejlett reflexek igazolják (pl elemi kúszás, szopó-kereső reflex, Moro reflex) • Működőképes, de nem tökéletes érzékszervek (tökéletes szaglás, hallás, működő, de nem tökéletes látás) • Stabil, de támogatásra szoruló hőszabályozás – pl barna zsírszövet eloszlása az újszülött testén • Folyamatos kapcsolat szükséges a gondozó személlyel • A fejlődés a hordozó személy testén történik
Sok szó esik az anyaság mindenféle oldaláról, azonban az apákról gyakran megfeledkezik a szakirodalom, holott a család szerves része az apa éppen úgy, mint az anya és a gyermek. (Sokféle családmodell létezik, ezekre most nincs módom kitérni.)
A baba fogantatásakor az anya és az apa genetikai állományának egyesülése hozza létre azt a megismételhetetlen és csodálatos ismeretlent, aki pár hónap múlva egyetlen mosolyával képes lesz levarázsolni a szüleit a lábáról. Az anya testében drámai változások indulnak meg, a parányi zigóta osztódni kezd, beágyazódik,és egymás érzéseiben és rezdüléseiben osztozva egy egységként fejlődik az anya- baba diád a szülésig, ahol mindkettejük élete új mérföldkőhöz ér.
Mi történik eközben az apával?
Többféle stratégiát különböztet meg a szakirodalom az apai hozzáállásban a várandóssághoz való viszony terén, ugyanakkor ez nem egy elvágólagos jelenség, inkább egy spektrum, ahol mindenféle változat előfordul.
Az egyik szélsőség, a teljes távolságtartás, amikor az apa életét, gondolatait nem befolyásolja a várandósság a másik pedig a teljes bevonódás, ahol az apák részt vesznek mind az érzelmi munkában, mind a várandósságot érintő vizsgálatokban, fészekrakásban, akár fizikai tüneteket is produkálva. A spektrum közepe táján a közreműködő hozzáállást különböztetjük meg, ahol ugyan ezek a férfiak lekicsinylik az összes érzelmi hatást, amit a várandósság gyakorol rájuk, ugyanakkor büszkék rá, hogy megfelelhetnek azon funkcióknak, melyeket központinak látnak a férji és apai szerepükben, náluk a hangsúly a felelősségen és a tevékenységeken van.
Sokban befolyásolja ezt az apai hozzáállást az apák saját tapasztalatai gyermekkorukból, a várandósság várt volta, a korábbi tapasztalatok, esetleg veszteségek és az a környezet, amiben mindennapjait tölti. A gyermek születését is különféle rituálék, szokások övezik. Ezek közé tartozik manapság a tejfakasztó is, ami már jelentősen eltér a család egészsége elfogyasztott áldomástól, inkább a korábbi, gyermektelen évek bulizásait hivatott megtartani, mint a családos férfiak körébe történt befogadást ünnepeli.
Akármilyen stratégiát követ azonban az apa, a család életében a szerepe nem lesz kevésbé jelentős, mint az anyáé.
Egyre több édesapa van jelen gyermeke születésekor, egyre gyakoribb az az igény, hogy a vajúdáskor ő is jelen lehessen és támogathassa az anya-baba párost ezen az úton és aktív részt vehessen a családdá születés minden csodájában.
A szülést követő időszak nagyon megterhelő tud lenni az egész család számára. A gyermekágyas asszony fizikai állapotából adódó kiszolgáltatottsága (még egy teljesen háborítatlan élettani szülés után is nagyon fontos a regeneráció!), a baba igényeinek a kiszolgálása, a családdá fejlődés és az új határok kiszabásának feladata éppúgy az apa vállán is nyugszik, mint az édesanyáén. A családdá válás éppen olyan normatív krízis az apák számára, mint a család többi tagjának. A pici babás időszakban, mivel a baba-mama diád még a szimbiotikus szakaszban van különösen megterhelő lehet lelkileg egy apa számára, mert nincs, vagy nagyon ritka az élő minta arra, hogy hogyan tud részt venni egy apa az újszülött életében.
Az első dolog, amit le lehet szögezni: nagyon fontos az apai jelenlét a család életében. A fizikai és érzelmi biztonság kialakítása, az anya támogatása mind olyan teendők, amik egy kompetenciájában magabiztos apa számára megerősítőek lehetnek. A baba gondozásában a szoptatás kivételével nincs olyan tevékenység, amire egy apa ne lenne képes, beleértve ebbe a pelenkacserét, a baba hordozását, levegőztetését is. A babahordozás a gyermekágy alatt ideális esetben leginkább apa-baba tevékenység, hogy a baba egy számára megnyugtató, biztonságosan szerető személyen testkontaktusban ringhasson, édesanyja pedig regenerálódhasson.
A tapasztalat azt mutatja, hogy azok az apák, akik a baba körüli tevékenységekben az első pillanattól kezdve részt vettek, hamarabb kialakították saját problémamegoldó repertoárjukat, mint azok, akik a kisbaba gondozásába nem vállaltak tevőleges szerepet, és a kisbabakor elhagyásával a kisgyermekek viszonya szorosabb volt az őket első perctől gondozó apákkal összevetve a távolságtartóbb apai attitűdöt mutató apa-gyermek viszonyokkal.
