Tag: #újszülött

Posted on

Elronthatunk-e egy kisbabát a válaszkészséggel?

Fel ne kapkodd minden nyikkanásra, mert még elkapatod! Aztán meg fogsz tőle őrülni, hogy állandóan csak rajtad akar majd lógni…

Nos, elárulom, hogy válaszkészséggel még senki sem rontotta el egy kisbaba nevelését. Egyáltalán, nem is igazán lehet nevelésről beszélni egy pici baba esetében, inkább gondozás, együttélés jellemzi ezt az időszakot.

Az emberré válás folyamata jelentős fizikai és etológiai változásokkal járt. A két lábon járás és ezáltal a nagyméretű agykoponya kialakulása miatt gyermekeinket fiziológiás koraszülöttként hozzuk világra a várandósság 37-és 42. hete között. Az ember csecsemő más főemlősökhöz képest meglehetősen éretlenül születik. Ugyan érzékszervei működnek és az állatvilágban a legnagyobb újszülött aggyal rendelkezik, de idegrendszere mégis éretlen, fizikai képességei pedig messze alulmaradnak a többi főemlős kölyökéhez képest. Születése után azonban fejlődése olyan mértékű, ami messze meghaladja egy érett főemlős baba fejlődését. Azáltal hogy őseink felegyenesedtek, és két lábon járó élőlényekké váltak, a medenceöv funkcionális változásai azt eredményezték, hogy a szülőcsatornán már nem fért volna át egy érett agyat tartalmazó koponya. Az ember várandóssága így, ez által az evolúciós kompromisszum révén érte ez a jelenlegi hosszúságát. R. D. Martin primatológus-antropológus szerint az embercsecsemő, ha nem kéne éretlenül megszületnie, 12 hónapot töltene az anyaméhben. Az első 12 hónap fejlődési tempóját tekintve a méhen belüli fejlődés ritmusát követi, ezt követően a fejlődés a többi emberszabású fejlődésével párhuzamba állíthatóan zajlik. Más antropológusok szerint ez a kompromisszumokkal teli időszak nem 12, hanem 17 hónapra tehető, mikorra már az egészséges embergyerek két lábon járva követi az anyját, verbális kommunikációja pedig kialakulóban van.

Nyugodjunk meg tehát, ha a baba a társaságunkra vágyik. Az anyáról-apáról való leválás folyamata hosszabb- rövidebb közeledési szakaszokkal jár (gondoljunk a szeparációs szorongás időszakára, vagy egy betegség miatti fokozott bújósságra) mégis, mire megnőnek, kompetens, önálló gondolatokkal és koncepciókkal rendelkező felnőtt válhat belőlük.

Posted on

Kell-e aludni-tanítani egy kisbabát?

Sokfelé olvashatunk arról, mit, mikorra kell tudjon egy kisbaba. Régebben elfogadott gyakorlat volt – és sok helyen még most is az, hogy egy négy kilós gyereknek már csak négyóránként engedélyeztek 20 percnyi szopást, majd éjszakára azt sem. Hadd sírjon, erősödik a tüdeje. Aztán hamarosan át kellett aludnia az éjszakát, csendben, a szülők megzavarása nélkül. Ha éjjel ébredt, akkor megkapta a “rossz alvó”, esetleg súlyosabb esetben a “rossz baba” címkét és a szülők valamilyen alvástréningbe kezdtek, hogy megtanítsák a babát aludni.

Hol van itt a probléma?

Nos, ott, hogy a babák remekül tudnak aludni, semmi szükségük alvástréningre. Sőt. Igaz, az alvási szokásaik erősen eltérnek attól, ami jelenleg egy felnőtt, szülőkorú ember számára optimális pihenést jelentene, azonban ennek hátterében nem más, mint a biológiai jellegzetességeink állnak.
Az újszülött élete és biztonsága természetes körülmények között az anyjától függ. Szüksége van a bőrkontaktusra, az idegrendszeri működések harmonizálására, a hőháztartás támogatására, a szoptatás révén a táplálékra, a fájdalomcsillapításra és az anyatej különleges összetétele révén az idegrendszer “huzalozása” is ekkor történik.
Mivel babáink egy evolúciós kompromisszum révén éretlenül (bár rendkívüli kompetenciákkal) születnek 9 hónapnyi várandósság után, az idegrendszer azon fejlődése, ami más főemlősöknél még méhen belül végbe mehet, nálunk már méhen kívül kell megtörténjen. A babák pedig, pont emiatt az evolúciós kompromisszum miatt nem képesek annyira lecsillapítani segítség nélkül magukat, hogy el tudjanak egyedül aludni. Segít elaludni a szoptatás egyrészt a tej összetétele miatt, másrészt a szopómozgás miatt, segíthet a ringatás, a hordozás, a bőrkontaktus.
Együttalvás esetén – a világon sok területen bevett módja a kisbabás családok éjszakai gondoskodásának – a szoptatós édesanya és a kisbaba alvásciklusai összehangolódnak, így az anya is a baba ébredései dacára a lehető legjobban ki tudja pihenni magát.
A babák és totyogók alvási jellegzetességei egyénenként is eltérnek, mégis nagyobb vonalakban több hasonlóságot mutatnak. A főbb idegrendszeri érési folyamatok: mozgásfejlődési ugrások, beszéd megindulása, valamint a fájdalmas állapotok, pl fogzás vagy betegségek mind ébredősebbé tehetik a babát, nyugtalanabbá az éjszakát. Ilyenkor az egész család elfárad, és megnő annak az esélye, hogy a végletekig kimerült anyák egy alvástréningbe kezdenek.
Azoknál a babáknál, akiket a nyugodt, pihentető éjszakák érdekében megtanítottak aludni (ma is népszerű gyakorlatnak számító alvástréning például a Ferber módszer) az alvás során emelkedett stresszhormon szint volt kimutatható, sőt, még ébredés után is ez a magasabb hormonszint volt jellemző. Hosszú távon az emelkedett stressz szint miatt komplett agyi struktúrák működésében lehetett különbséget kimutatni azokhoz a csecsemőkhöz képest, akiknek az alvását ilyen módon nem befolyásolták. Elmondhatjuk tehát, hogy az alvástréningek alkalmazásának strukturálisan is kimutatható hosszabb távú következményeik vannak.
Mikorra várhatjuk mégis, hogy egy gyerek képes legyen önállóan, minden külső segítség (átmeneti tárgy vagy személyes közreműködésünk nélkül) elaludni? Nos, a legtöbb gyerek, mire óvodába megy, megérik erre. Nem mind. De ez nem a szülők nevelési, gondozási jellegzetességei miatt van így, hanem az embergyerek biológiai jellegzetességei azok, amik az idegrendszeri érés folyamatát befolyásolják.
Nem kell félni tehát, mi történik, ha egy kisbaba mellen, a totyogó karban alszik el. Nem erősítünk rossz szokásokat, hanem támogatjuk gyermekünk idegrendszerének természetes fejlődését és érését, hogy az elalvás számára babaként és kisgyerekként is békés, boldog pillanatokat jelenthessen.

Posted on

Mellgyulladás

Mellgyulladás. Valljuk be őszintén, ez az egyik olyan kifejezés, amiről hallani sem szeretnénk a szoptatós időszak alatt.

Vannak nők, akik így is maradnak – sem a szoptatás kezdetén, sem a szoptatós időszak végéig nem tapasztalják meg a mellgyulladás tüneteit. Mások azonban, akik kevésbé szerencsések és hajlamosak a mellgyulladásra, bizony fájdalmas időszakokat élhetnek át.

Mi is az a mellgyulladás?

Amikor egy tejcsatorna elzáródik és valami miatt nem tud ürülni, a mirigyben termelődött tej pangani kezd. A mirigy feszülni kezd, fájdalmas csomó alakul ki a mellben – rendszerint az egyikben, mely lehet, hogy minden különösebb kezelés nélkül, pusztán a szoptatás hatására magától elmúlik. De megtörténhet sajnos az is, hogy a fájdalom erősödik, és elterjedhet akár az egész mellen, minek következtében fájdalmassá válik a szoptatás, az anya pedig belázasodik.
Mellgyulladást – mastitist okozhat, ha a mellet valami trauma éri – akár egy rosszul megválasztott fazonú vagy méretű melltartó is! – vagy a baba szopási gyakorisága vagy a szoptatás hossza hirtelen lerövidül, vagy a baba szopási technikája, illetve a mellrehelyezés nem megfelelő.
Tünetei: fájdalmas csomó, láz, pirosas elszíneződés a bőrön, illetve melegebb felület a csomó felett, az anya elesettnek érzi magát, influenza szerű végtagfájdalmat érez.

A megoldás, függetlenül a mastitis okától ugyanaz: a csomó kiürítése.

Ideális esetben az anya melle nem sebes, a baba képes jó tapadással és hibátlan technikával szopni, ilyenkor a gyakori mellre helyezés vagy a szoptatások közt a mell gyengéd fejése már önmagában megoldhatja a problémát.

Ha azonban a csomó makacsabb, akkor az elzáródás kioldásához más technikákat is bevethetünk: az egyik leghatékonyabb technika ilyenkor a duktális masszázs. Ezt nem szabad összekeverni az erőteljes fejéssel, ugyanis az veszélyes és tilos, mivel a durva masszírozás miatt a tejcsatornák megsérülhetnek és eltömődésre, gyulladásra lesznek hajlamosak. A duktális masszázs lényege az, hogy nem a csomót masszírozzuk, hanem megpróbáljuk szépen finoman a csomó előtti, azaz mellbimbó felőli részről a dugót eltávolítani. Ez lehet maga a tejszín, tejkő vagy ha valahogy be tudott fertőződni a rendszer, akkor genny. Amikor már a mell puha szoptatás vagy fejés után és a csomót jól el lehet különíteni a többi mellszövettől, akkor a kijáratot a tejcsatorna vége (bimbó) felől meg lehet próbálni kisimogatni, finoman, gyengéden, kitartóan kinyomkodni. Először csak a bimbónál a legutolsó fél centiből abban a járatban, a kijárat felé. Amikor úgy tűnik, hogy az a szakasz már puha és üres, egy fél centivel messzebb ismételjük a masszírozó mozdulatokat bimbótól azon a vonalon, ahol az eldugult járatot sejtjük és ezt a hosszabb szakasz tartalmát tereljük a kijárat felé. Ezt a lépést ismételgetjük egyre hosszabb szakaszokon, így a dugó egyre rövidebb lesz. Ahhoz, hogy még könnyebb legyen a dolgunk, az esetlegesen kialakult ödémát csökkenthetjük hűtéssel, borogatással a masszázs előtt, illetve segíthet az is, ha a kézzel végigmasszírozott járatot még egy elektromos fogkefével vagy egy vibrátorral is megmasszírozza, mivel ez a gyengéd, de kitartó rezgés is segít fellazítani a dugulást okozó anyagot a tejcsatorna faláról.

Mikor kell orvoshoz fordulni a mellgyulladással? Ha a fent ismertetett módszerek alkalmazása dacára a tünetek nem enyhülnek 24 órán belül, vagy rosszabbodnak, vagy mindkét mell begyulladt, esetleg a bimbón sérüléseket látunk, vagy vörös csíkok jelennek meg a gyulladt terület környékén, illetve a tünetek hirtelen és súlyosan jelentkeznek orvoshoz kell fordulni, aki indokolt esetben antibiotikumot ír fel.

A szoptatás továbbra is javasolt a gyulladt mellből is. Ahhoz, hogy az orvos a helyzetnek megfelelően a szoptatással legjobban összeegyeztethető antibiotikumot írja fel, érdemes az “e-lactancia.org” oldal adatbázisát használni a hatóanyagok szoptatásra vonatkozó kockázatának ellenőrzése céljából.

(a képen egy túltelítődött, de nem gyulladt mellből szopizó újszülött látható)

Posted on

Átalussza már az éjszakát?

“Átalussza már az éjszakát? Az enyém két hónapos kora óta átalussza.” Elhangozhat ez a pár mondat akár nagycsaládi körben, játszótéren és bizony az ember hajlamos ilyenkor a sokszor ébredő babájával a karjában azt gondolni, hogy ő tolhatott el valamit.

Nos, megsúgom, a legtöbb gyerek a játszótéren aludja át egyedül az éjszakát. Esetleg idősebb rokonok jelenlétében, de éjjel, otthon lényegesen ritkább az éjszakát átalvó gyerek jelensége, mint gondolnánk.

Mikor az emberi faj kialakult, a magárahagyottság, a hosszabb időben való távollét a szülőktől/ gondozó személytől maga volt egy kisbaba számára a halálos ítélet. Az a csecsemő, aki nem jelezte a szüleinek elég határozottan a szükségleteit, nem bizonyult életképesnek és elpusztult. Később, a gyermek fejlődésével vannak ébredősebb és kevésbé ébredős időszakok. Ébredősek, mikor a baba mozgásfejlődése intenzívebbé válik, ha fogzik, ha beteg, ha a családban valami változás történik, és ugyanúgy zaklatottabbak az éjszakák, ha valamiért a nappalok is zaklatottabbak. És akkor az egyéni temperamentumbeli különbségeket nem is említettem. Azt is fontos tudni, hogy az újszülöttek alvásciklusa körülbelül fele olyan hosszú, mint egy felnőtté, ami megint komoly kihívást jelenthet a szülőknek.

Ha ezzel a szemmel nézzük éjszakánként időről időre felébredő kisbabánk alvási szokásait, érthetővé és elfogadhatóvá válik az éjszakai ügyelet. Igen ám, de ez nem teszi kevésbé fárasztóvá. Mi az, amit szülőként a saját jólétünkért tehetünk úgy, hogy közben gyermekünk is a lehető legjobb gondoskodást kapja tőlünk éjjel-nappal?

– pihenjünk amennyit csak lehet: ha a baba elaludt, ne a háztartásnak essünk neki, próbáljunk mi is aludni, szervezzünk ki a feladatokból amennyit csak lehet

– szoptassunk igény szerint: ha a baba igényeire pontosan és azonnal reagálunk, kevesebb stressz éri mind őt, mind minket, ami nem csupán a tejtermelésnek és a szülői kompetenciaérzetnek, de az alvásnak is jót tesz

– hordozzuk a babát – a testközelben, a kendő ölelő melegében mozgás közben a babák jelentős része remekül tud aludni nappal is – ez segíthet minket a mindennapi teendők elvégzésében, a közlekedésben, lehetőséget biztosít egy kis kimozdulásra

– ha a biztonságos együttalvás feltételei adottak, és saját előzetes elképzeléseink is engedik, aludjunk együtt a babával. Így nem csak összehangolódik az anya és a baba alvásciklusa, de a testközelség miatt az éjszakai szoptatások is könnyebben kezelhetővé válnak: nem kell az addigra már síró babát teljesen felébredve megnyugtatni, álomba szoptatni, megvárni, ébren! hogy a pici elég mélyen aludjon, hogy le lehessen tenni a kiságyba, majd visszatérni elaludni. Együttalvás esetén a baba első jelzéseire közel lehet őt húzni magunkhoz, ahol félálomban meg lehet szoptatni, és aludni vele tovább.

– érdemes elsajátítani valamilyen relaxációs módszert, amivel a mindennapok stressz-szintjét kezelhetőbbé tehetjük.

Mivel a picik éretlen idegrendszere még nem képes magától alvásra alkalmassá csillapodni, így nagyon fontos, hogy segítsük elalvásukat. Legtöbbször szoptatás közben maguktól elalszanak – ennek élettani hátterét ismerjük, teljesen normális jelenség! – használjuk ki ezt a lehetőséget és ne hallgassunk azokra, akik óva intenek a szoptatással való altatástól. (Nem kell a babákat megtanítani aludni, nem is lehet – az alvástréningekkel maximum a szükségleteik jelzéséről lehet leszoktatni őket, ami viszont többet árt, mint használ, hiszen az elválás stressze a magárahagyottság reménytelenségével párosul) A fények tompításával, rituálék bevezetésével sok sok türelemmel előbb-utóbb minden álmos babát el lehet altatni.

Posted on

Mi történik egy kisbabával a születésekor?

A magzat az anyaméhben egészséges várandósság esetén optimális körülményeket tapasztal. A hőmérséklet optimális és állandó, a szaturáció és a tápanyag ellátottság szintén. A hangok, amelyek a babát a méhen belül érik vagy ritmikusak és állandóaknak tekinthetőek – anyai szívhang, légzés, bélmozgás hangjai, vagy az anya teste által tompítottak: az anyai beszéd, és a külvilág zajai. A születést követően a csecsemő számára hatalmas változások következnek be. A tüdő vérkör bekapcsolásával a teljes keringési rendszer megváltozik a magzati állapotokhoz képest, a hőmérsékleti viszonyok ridegebbé válnak, a fény drámaian felerősödik és a szagok is eltérnek a méhen belüliektől.
Mivel manapság a szülés a legtöbb esetben kórházi körülmények között zajlik, így az adott kórház ellátási protokollja tovább nehezítheti a csecsemő korai adaptációját. A szülést követően nagyon gyakori a baba szeparációja. Általában a kórházi ellátás része a születést követően az azonnali vizsgálat, a baba fürdetése és felöltöztetése. Ezzel szemben a biológiai norma a korai bőr-bőr kontaktus, ahol a baba születését követően azonnal az anya meztelen mellkasára kerül. Niels Bergman és munkatársai a korai bőrkontaktus illetve a késleltetett korai bőrkontaktus hatását nagy esetszámú kutatás keretében vizsgálták (Moore 2016) és azt tapasztalták, hogy a bőrkontaktust átélt anyák átlagosan 60 nappal tovább szoptatták gyermekeiket, mint azok az édesanyák, akik nem részesültek bőrkontaktusban a kisbabájukkal. Az adott vizsgálatnál azonban nem derült ki, hogy a korai közvetlen, illetve a késleltetett bőrkontaktusnak milyen mértékben különbözik a hatása a szoptatás várható hosszára és minőségére.
Hofer kísérletei is az újszülöttek szeparációjának hatását vizsgálták egér kísérleti rendszeren. A tapasztalatai azt mutatják, hogy a szeparáció hatása az újszülött általános homeosztázisára hatással van. A baba a szeparáció hatására a regulációjának jelentős részét elveszíti, ami egyfajta krízist jelent az agy és a teljes szervezet számára és magas kortizol felszabadulást eredményez. A kortizol hatására helyre áll a szívritmus, a légzés, azonban az agy továbbra is stresszelt állapotban marad, ami epigenetikai változásokhoz is vezet, melyek transzgenerációs hatásokkal is rendelkeznek. (Hofer, 2006)

Posted on

Várandósság és normatív krízis

Várandósság, szülés, gyermekágy és veszteség. Meghökkentő párosítása néhány olyan kifejezésnek, mely alapján először szinte mindenki a kisbaba elvesztésére gondol.

Most azonban nem erre gondolok.

Minden várandósság, minden baba születése felforgatja a korábbi rendet, a korábbi rendszert – és bizony elveszítjük korábbi életünk.
Az addig sikeres és idejét önállóan beosztó nő idejével a pici érkeztével már nem csak maga rendelkezik, a test alakja erősen megváltozik, a partner, a szerelmes apává érik és ez csak egy-két dolog azok közül a dolgok közül, amik örökre megváltoznak.
Ez a változás nem könnyű.
Ez a változás veszteségek láncolata.
Ez a változás ajándék.
Ez a változás boldogságot és örömet is hozhat.

Normatív krízisnek hívják az ilyen jelenséget, amikor az ember életében valam olyan gyökeresen változik meg, hogy az életének az alapja máshová kerül. A pár eddig megszokott helyett a kisbabás családok megszokott élete lesz a norma. Az, hogy ki mennyire alamazkodik könnyen egy ilyen változáshoz, az nagyon egyéni és nem csak az érintettek személyisége, hanem a pillanatnyi élethelyzet és mentális állapotok is befolyásolják.

Amikor egy kisbaba megszületik, általában a szülőknek már van egy kialakult képe a piciről, vannak elvárásaik a baba működésével kapcsolatban, sőt, saját szülői működésükkel kapcsolatban is határozott elképzeléseik vannak. Jelentőséggel bírnak ezekben a helyzetekben az adott családra jellemző korábbi tapasztalatok, hiedelmek is (Nagyanyámnak, anyámnak is könnyű/nehéz szülése volt, nekem is olyan lesz. Anyámnak se volt teje, nekem se lesz…) – az adott kultúra hiedelemvilágáról nem is beszélve. A babák azonban az esetek többségében nem veszik figyelembe ezeket a hiedelmeket. Nem úgy és nem akkor kérnek enni/alszanak/bújnának, ahogy az ember a várakozás közben azt elképzelte. Mára sajnos a 20. századi történelem és szokásrend ismeretében kimondhatjuk, hogy a több generációs együttélés előnyeit elveszítettük, mert hiába él esetleg több generáció együtt, a gyermekvállalásban, szoptatásban annyira eltért a 20. századi gyakorlat a biológiai normától, hogy elveszett a családok kezéből az a problémamegoldó repertoár és az a beavatási rendszer, ami az ilyen normatív krízisekben segítségünkre lehet.
A kulcs a változások elfogadásához mindenkinek más.
Az, ami mégis közös pont lehet, maga a gyászfolyamat. Az elképzelt gyermektől való búcsú a valós gyermek fogadásáért. A búcsú a megálmodott gyermekágytól, hogy megélhessük a megszületett babával az igazi, valódi gyermekágyat. A várandósság végének elfogadása, az addigi korszak véget érésével való megbékélés érdekében. Bármilyen boldogság karunkba venni a frissen születettet, teljesen érthető és elfogadható, hogy ambivalens érzések tömegeit éljük meg. Ami nagyon fontos, hogy higyjünk magunkban, a gyerekeinkben, és tudjuk, hogy ha nem is minden alakul úgy, ahogyan terveztük, de a természet bölcs, és pár dolog kivételével mindig mondhatjuk: újratervezés.

Posted on

Mit is érzünk és miért nehéz ez?

Több generáció nőtt fel úgy, hogy nem volt sem módja, sem elfogadó közege az érzelmei megélésére és kifejezésére. Az a gyerek, aki hangosan sírt, kiabált hamar megkapta – életkorától függetlenül- a hisztis címkét. Sem elfogadni, sem kezelni nem tanulhatta meg az érzéseit, de sokszor még felismerni sem.
Az a kisbaba, akit a születése után azonnal elvittek az édesanyjától és csak 3 óránként 20 percre találkozhatott vele egy héten keresztül hiába jelezte a szükségleteit, esélyt sem kapott arra hogy választ kapjon a jelzéseire, így haza már a tanult tehetetlenség állapotába kerülve mehetett csak.
Azok a gyerekek, akik ezekkel a tapasztalatokkal kezdték az életüket, gyakran még felnőve sem tudják könnyen értelmezni sem a szükségleteiket, sem az érzelmeiket, és ami még nehezebbé teszi ezen generációk dolgát, hogy a csecsemőkorból hozott minta sem segíti a biológiai norma szerinti utódgondozásban. Nem csak azért, mert az összegyűjthető információk gyakran ellentmondanak egymásnak, hanem azért , mert az a közeg, ami eredetileg támogató közegként kellene funkcionáljon, legtöbb esetben a saját gyakorlata miatt elbizonytalaníthatja a friss anyát és apát. A háztartásokban manapság alkalmazott technológiai szint, valamint a környezeti feltételek is annyira eltérnek a korábbi állapotoktól, hogy mind a babát/gyermeket érő ingerek mennyiségében és minőségében is másfajta kezelést igényel a helyzet.
Az, hogy ezeken a nehézségeken túl lehessen lendülni, egyrészről rengeteg önismereti munkára és sok sok tudatos döntéshozásra lehet szükség, másrészről pedig nagyon fontos elfogadni, hogy a jelenkori generációknak mind a gondozása, mind pedig a nevelése során teljesen már szükségletei vannak, mint a jelenlegi nagyszülői, szülői generációknak.

“Hogyan is tudná elviselni, hogy a lánya ordítson dühében, amikor ön még nemet sem mert soha mondani a saját édesanyjának? Hogyan tudná elfogadni, hogy sír a fia, amikor ön soha egy könnycseppet sem ejtett?
Egy apa, aki sosem mutatja ki az érzelmeit, valószínűleg azt fogja elvárni a fiaitól, hogy ők is olyan ‘erősek’ legyenek, mint ő. Egy anya, aki nem mutatja ki, mit érez, nehezen fogja elviselni, amikor a kislánya kiabál…
Megtiltja magának, hogy érezzen bizonyos érzelmeket? Akkor ezeket az érzelmeket megtiltották önnek a szülei, vagy pedig elfojtotta, mert túl veszélyesnek találta őket… Ha elfogadná, hogy ezeket az érzelmeket a fia vagy a lánya kifejezi, az azt jelentené, hogy helyteleníti azt a tudattalan döntést, melyet gyerekkorában hozott… és meg kellene kérdőjeleznie a szüleitől kapott nevelést… Azért nem akarja hallani, ahogy a gyermekei kifejezik érzéseiket, hogy megvédje a szüleiről alkotott képét.”

(Isabelle Filliozat)

Posted on

Az anyatej és a laktóz

A humán anyatej összetétele különleges az állatvilágban.
Amíg a “fészeklakó” emlősfajok teje rendkívül zsíros a hőháztartás támogatása, a “fészekhagyóké” pedig nagyon fehérjedús a gyors izomtömeg-növelés érdekében, addig a humán női tej a méhen kívüli idegrendszeri érésnek a szolgálatára készül. A magas laktóztartalom – a tejcukor az anyatej állandó összetevője – elengedhetetlen a megfelelő idegrendszeri fejlődéshez, kisbabáink bélrendszere pedig remekül fel van készülve a tejcukor lebontására.

Ahogy egy kisbaba megnő és kisgyermekként már nem fogyaszt anyatejet, a tejcukor lebontási képessége is lecsökken, az ehhez szükséges enzimeket már nem termeli meg a szervezete. Az, hogy a felnőtt népesség jelentős része minden gond nélkül fogyaszthatja a tejcukor tartalmú ételeket, egy elterjedt mutációnak köszönhető, ami miatt az elválasztással nem kapcsol ki a laktáz enzim termelése a szervezetben. A másik véglet, a veleszületett tejcukorérzékenység egy nagyon súlyos és rendkívül ritka kórkép, ami korábban a kisbaba halálához vezetett, és amit a köznyelvben gyakran összetévesztenek a relatív laktóztúlterhelés kellemetlen hatásaival.

Relatív laktóztúlterhelésről akkor beszélünk, amikor egy kisbaba több tejcukorhoz jut annál, amit kényelmesen le tud bontani a szervezete és emiatt pocakfájósság, szelesség és hasmenés alakulhat ki.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

A leggyakrabban előforduló okok közt a helytelen szoptatási gyakorlat (különösen a szoptatások közti időt elhúzó, a szopások hosszát korlátozó gyakorlat és az időre szoptatás, valamit a mellek túl gyakori váltása) , a bőtejűség illetve a túlzottan erőteljes tejleadó reflex szerepel elsőképp.
A tej az anya mellében épp úgy, mint lefejve szeret két frakcióra bomlani: a szoptatás elején könnyen ürülő, vízben és laktózban gazdagabb, hígabb „első tejre” – ez a sovány tej, és a szoptatás vége felé ürülő, zsíros „hátsó tejre”, azaz a tejszínre. Ennek az oka, hogy a tejtermelés során a zsírcseppek az a mirigy falához tapadnak, míg a vizesebb rész felgyűlik a tejmirigy üregében és a csatornákban, ahol összekeveredik az előző szoptatás végén az emlőben maradt tejjel. Minél hosszabb idő telik el két szoptatás között, annál hígabb lesz az emlőben felgyülemlő tej. Amikor a csecsemő szopni kezd, először ehhez a tejhez jut, mely főleg a szomját oltja. A szopás hatására kiváltódó tejleadó reflex az, ami a zsírosabb tejszínt is a kisbaba szájába juttatja. A baba jóllakottsága viszont inkább függ az elfogyasztott kalóriáktól, mint a táplálék mennyiségétől, így azok a babák, akiknek a gyomrát hamar eltelíti a sovány tej, hamarabb éheznek meg, mint azok a babák, akik a tejszínhez is hozzájutottak.
Ha ezek a problémák jelentkeznek, akkor érdemes megpróbálni a tejturmix készítést.
Ilyenkor egyrészt érdemes azzal a mellel kínálni a kisbabát, amelyiket üresebbnek érzünk, másrészt szoptatás előtt finoman, mintha egy puha gyurmát akarnánk átmelengetni érdemes nagyon gyengéden átmasszírozni a mellet. Ezzel picit összekeverjük a mirigy falára tapadt tejszínt a mirigy üregében lévő sovány tejjel és így egy egyenletesebb zsír-, ezáltal magasabb kalóriatartalmú tej tud ürülni az első pillanattól kezdve. A kisbaba ebben az esetben könnyebben jóllakik és sokkal hamarabb be tudja állítani magának az anya tejtermelését.

Posted on

A jó anya tudja. Vagy nem tudja?

“Ó, egy jó anya mindig tudja, a kisbabájának mire van szüksége, hogy megnyugtassa!”

Biztos, hogy így van ez? Minden anya mindig tudná, mi a baja a kisbabájának? Nem hinném.

Azt sem hinném viszont, hogy ne lehetne megtalálni azt a megoldást, a mi segít anyának és babának átvészelni azt az időszakot, mikor úgy tűnik, semmi sem segít.

Amikor egy kisbaba megszületik, egy hosszú és megterhelő utazást követően egy a korábbiaktól nagyon eltérő környezethez kell alkalmazkodnia. Gondoljunk bele: egy meleg, szűk és sötét térből egy tág, világos és hűvös közegbe érkezik, a korábbi zajokat felváltják az éles hangok. A vérkeringése is bukfencet vet: véget ér a köldökkeringés folyamatos oxigén és tápanyagellátása és bekapcsolódik a tüdővérkör is. Innentől mind az oxigénfelvétel, mind a táplálékfelvétel a kisbaba kompetenciájába tartozik. Az pedig, hogy olyan magatartást váltson ki az anyjából és az őt gondozó családtagokból, ami biztosítja számára, hogy biztonságban, teli pocakkal fejlődhessen az idegrendszere, szintén az ő feladata. Az egész megjelenése, illata, hangocskái (igen, az üvöltése is! ) a baba túlélését szolgálják.

A baba jelez, ha éhes, ha szomjas, jelez, ha mamaszagra vágyik, jelez, ha fájdalmai vannak, ha valami nem jó neki, ha álmos, ha fázik, ha melege van, ha megijedt, ha veszélyben érzi magát. Kutatások igazolták, hogy egy kisbaba vérében már attól is mérhetően megemelkedik a stresszhormon szintje, ha túl messze kerül az édesanyjától.

Mit tehetünk akkor, ha a kisbabánk valami miatt csillapíthatatlanul zokog?

Megsúgom, nincs olyan anya a világon, aki mindig, minden helyzetben meg tudja mondani, miért sír a kisbabája. Sőt, addig, amíg a baba meg nem nő annyira, hogy pontosan el tudja mondani mi bántja, addig többé-kevésbé a találgatás az egyetlen biztos módszer, ami kitartó próbálkozások után megoldáshoz vezethet.

Ami a legtöbb esetben megoldást hoz egy síró kisbabánál az a szoptatás. Nem csak azért, mert a szomját és éhét is egyszerre csillapítani tudja a baba, hanem a mamával való bőrkontaktus biztonságot sugároz, támogatja a hőháztartást. Már a mell illata is bekapcsolja a baba saját fájdalomcsillapító mechanizmusait, a szopómozgással és az anyatejjel kombinálva ellazít és meg is nyugtat.

Mivel a baba a mellen nem “eszik” hanem szopik -ami egy nagyon összetett tevékenység- így ennek eredménye nem csupán a teli pocak, hanem a remekül huzalozott idegrendszer.

Posted on

Hordozásra születve

Gyermekeink testközelségre, hordozásra születtek.

Mikor felemeljük őket, széttárják karjaikat, felhúzzák és széttárják térdeiket: ölelj magadhoz!

Mikor egy kisbaba megszületik, ő nem tudja, hová, milyen kultúrába született. Ő egy embercsecsemő Európa nagyvárosaiban, az afrikai szavannákon, Mongólia sztyeppéin, vagy az esőerdőben. Mindegy, hogy hol, kik veszik körül, az ő igényei azonosak maradnak: élelem, biztonság, testmeleg… Az édesanya melle az élelem, ölelő karja, illata, szívdobogása a biztonságot és a testkontaktust jelenti a gyermeknek. Nem a kiságy csillogó-zenélő forgói, hanem egy hús-vér ember, akinek mozgása, szaga, íze, tapintása van, aki ha érzékeli a picur szükségleteit, gondolkodás nélkül igyekszik azokat kielégíteni. Nem véletlenül mondta Niels Bergman, hogy a koraszülött babák nem azért vannak inkubátorban, mert instabil az állapotuk, hanem azért instabilak, mert inkubátorban vannak. Mára már nagy esetszámú kutatások eredményei bizonyítják, mennyire erős a bőrkontaktus szükséglete egy kisbaba számára.

Ezek alapján tehát kijelenthetjük, hogy nem elkényeztetés, hanem válaszkészség jellemzi ezeket a kapcsolatokat. Emlékszünk az Affenliebe kifejezésre? Igen, a korai kötődés hatékonyságának rongálására bevezetett kifejezés a náci propaganda elvei alapján

A gyermek, ha magára hagyják, elpusztul. Miért “neveljük” mégis magányra gyermekeinket?

A kontinuum-elmélet anyja, Jean Liedloff venezuelai expedíciók során a jekána népet megismerve, megfigyelve jutott el azokra a következtetésekre, miszerint egy folyamatosan karban-kézben tartott csecsemő, ha akkor eszik, mikor akar, ha akkor alhat, mikor álmos érzi, hogy szívesen látott tagja a családnak, érzi, hogy örülnek neki, tudja, hogy úgy ahogy van, elfogadják és szeretik, tudja, hogy ő jó és ennek megfelelően is igyekszik később viselkedni…

A civilizált európai ember ezzel szemben az utóbbi századokban egyre inkább megpróbálta az ösztönösséget kitessékelni a gyermeknevelésből, a gyermeknevelés intellektuális alapokon nyugszik, a csecsemőnek “meg kell tanulnia” egyedül aludni, időre, meghatározott mennyiségeket enni, zajt nem csapni, lehetőleg úgy tenni, mint aki nem is létezik…

Ha nem vagyunk meggyőződve ez utóbbi nevelés előre vivő voltáról, feltehetjük magunknak a kérdést: mégis, hogyan őrizhetném meg a gyermekemet az ősbizalom állapotában?

A kötődő, más néven válaszkész nevelés eszköztárából mindenki saját habitusa szerint válogathat: igény szerinti szoptatás – mára már a WHO ajánlás is megfogalmazza előnyeit – elválasztódásig, együttalvás a biztonságos együttalvás feltételeinek megfelelően, babahordozás.
Segítsük begyógyulni a korábbi generációk sebeit az utódok boldogulásának támogatásával!