Ismerjük meg a csecsemő valódi igényeit – a biológiai norma

„Zoológus vagyok, és a csupasz majom: állatfaj. Ezért bízvást írhatok róla. Nem fogom többé kikerülni csak azért, mert némelyik viselkedésformája eléggé összetett és imponáló. Mentségem, hogy hiába kupálódott ki, a Homo sapiens azért csupasz majom maradt: miközben új, magasztos indítékokat sajátított el, egyet sem vetkőzött le ősi, földhözragadt indítékai közül. Ez nemritkán zavarba ejti, de hát ősi indítékaival évmilliók óta él együtt, míg az újak legföljebb ha néhány ezer évesek, így hát semmi reménye, hogy rövid úton lerázhassa magáról egész evolúciós múltjának felgyülemlett genetikai örökségét.” (Desmond Morris – A csupasz majom)


A kontinuum-elmélet anyja, Jean Liedloff venezuelai expedíciók során a jekána népet megismerve, megfigyelve jutott el azokra a következtetésekre, miszerint egy folyamatosan karban-kézben tartott csecsemő, ha akkor eszik, mikor akar, ha akkor alhat, mikor álmos, érzi, hogy szívesen látott tagja a családnak, érzi, hogy örülnek neki, tudja, hogy úgy ahogy van, elfogadják és szeretik, tudja, hogy ő jó és ennek megfelelően is igyekszik később viselkedni.
“A kötődés olyan evolúciós stratégia (önálló és alapvető késztetés), amely az élőlény túlélését biztosítja.” (Bowlby)


“A kötődéselmélet egyik kulcsmotívuma szerint a biztonság élményének ezen korai megtapasztalása – illetve ennek elmaradása – mentén kiépül a gyermekben egy modell, mely későbbi kapcsolatainak is alapjául szolgál. A biztonságosan kötődő gyermekek később magabiztosabbak, társaságban jobban feltalálják magukat, együttérzőbbek társaikkal és közeli kapcsolataikat valódi érzelmi mélység jellemzi. ” Csóka Szilvia

Az állatvilágban a különböző emlősfajok között az életmóduknak megfelelően különböző utódgondozási stratégiák alakultak ki. Ezek közül kettőt, a fészeklakó és fészekhagyó stratégiát általános iskolában is tanítjuk már azonban ugyan 1970 óta, Hassenstein leírásai óta ismerjük a harmadik nagy kategóriát, a hordozott emlősöket, a hordozott kategóriával maximum egy-egy speciálkollégiumon találkozhatunk az egyetemen. Itt az utódok bizonyos képességeikben fejlettek, másokban azonban még annyira fejletlenek, hogy az anyjuk követését nem tudnák megvalósítani. Ezeknél az állatoknál a várandósság elég hosszú, de nem olyan mértékben, mint a fészekhagyóaknál, az alom pici, egy vagy két utódból áll és ellés után az újszülöttek az anyjuk testén fejlődnek tovább. Az óvilági hordozottak a majmok és főemlősök, köztük mi is, illetve az erszényes emlősök, ahol egy kifejezetten hordozásra alkalmas szervet is találhatunk: az erszényt.

Mik bizonyítják, hogy mi is hordozott élőlények vagyunk?

  • Aktív hordozott – a fejlett reflexek igazolják
  • Működőképes, de nem tökéletes érzékszervek
  • Stabil, de támogatásra szoruló hőszabályozás
  • Folyamatos kapcsolat szükséges a gondozó személlyel

A fejlődés a hordozó személy testén történik

Utódgondozási stratégiák az emlősök világában

Az állatvilágban a különböző emlősfajok között az életmóduknak megfelelően különböző utódgondozási stratégiák alakultak ki.
A fészeklakó emlősök esetében a rövid várandósság-sok utód stratégiája bizonyult hatékonynak. Ilyenkor a nagyméretű alomban fejletlen, magatehetetlen újszülötteket az anya rendkívül zsíros tejével táplálja, támogatva az ő hőháztartásukat. A testvérek összebújnak, és az anya távollétében meglapulnak. A nagy alom nagy halandósággal párosul. Veszélyhelyzet esetén a kicsik meglapulnak. pl rágcsálók

A fészekhagyó emlősök esetében az újszülöttek rendkívül fejlett állapotban születnek. Egy alomban 1, maximum kettő érett újszülött születik a hosszú várandósság végén, majd nagyon hamar követi anyját. Az anyatej összetétele is ezt támogatja: rendkívül fehérjedús, hogy támogassa a gyors izomfejlődést, és nem túl zsíros, hogy a kicsi folyamatosan motivált legyen az anyját követni. pl ló, elefánt
1970 óta, Hassenstein leírásai óta ismerjük a harmadik nagy kategóriát, a hordozott emlősöket. Itt az utódok bizonyos képességeikben fejlettek, másokban azonban még annyira fejletlenek, hogy az anyjuk követését nem tudnák megvalósítani. Ezeknél az állatoknál a várandósság elég hosszú, de nem olyan mértékben, mint a fészekhagyóaknál, az alom pici, egy vagy két utódból áll és ellés után az újszülöttek az anyjuk testén fejlődnek tovább. Kétféle hordozott emlőscsoportot különböztethetünk meg: Az óvilágban aktív hordozottak a majmok és főemlősök, köztük mi is, illetve a passzív hordozottakat, ők az erszényes emlősök, ahol egy kifejezetten hordozásra alkalmas szervet is találhatunk: az erszényt. Az erszényeseknél embriószülés történik, majd a pici önállóan és segítség nélkül felmászik az édesanyja erszényéig és oda bemászva ott is marad, amíg nem lesz képes az önálló életre.

Mik bizonyítják, hogy mi is hordozott élőlények vagyunk?
• Aktív hordozott – a fejlett reflexek igazolják (pl elemi kúszás, szopó-kereső reflex, Moro reflex)
• Működőképes, de nem tökéletes érzékszervek (tökéletes szaglás, hallás, működő, de nem tökéletes látás)
• Stabil, de támogatásra szoruló hőszabályozás – pl barna zsírszövet eloszlása az újszülött testén
• Folyamatos kapcsolat szükséges a gondozó személlyel
• A fejlődés a hordozó személy testén történik

(A kép forrása TripAdvisor Singapore)

Gyakori kérdések a babahordozásról

Sokan, sokfélét olvashatunk az interneten, hogy melyik eszközt hogyan és miként szabad/nem szabad használni. Különböző megközelítések vannak, amik adott esetben eltérő ajánlásokat is eredményezhetnek. Most összefoglalok pár ilyen kérdést, amik gyakran elém kerülnek, mikor babahordozási tanácsadást kérnek tőlem.

Legtöbbször, ha megkeresnek és nem áll fenn semmi speciális igény, akkor szövött hordozókendőt, vagy szövött karikás hordozókendőt szoktam először megmutatni a családoknak, egyszerűen amiatt, mert ezek az eszközök a legsokoldalúbban használható és kihasználható eszközök, amikben biztonságosan és az élettani pozícióhoz a lehető legközelebb pozicionálva vihetjük testkontaktusban a kisbabánkat újszülött kortól akár a hordozós korszak végéig.

A rugalmas hordozókendő, tekintettel az anyag rugalmas voltára, biztonságosan csak többrétegű kötésben használható, elöl. Ez sajnos lerövidítheti az eszköz kihasználhatóságát, mivel a babák súlya növekedésével a hordozó személyre gyakorolt terhelés is nő, emellett egy már nézelődni vágyó gyerek nem fog nyugalomban ringatózni az őt hordozó személy hasán, mivel ahhoz, hogy kilásson, tekeregine kell, ami nem igazán komfortos. Ennek dacára lehet rugalmasban hordozni nagyobb gyereket is, de nem biztos, hogy minden családnak ezt ajánlanám. (A speciális hordozási igényű családoknál van az a helyzet, amikor ez hozhat megoldást, de ezek az esetek minden esetben egyéni mérlegelést igényelnek)

Háton hordozást rugalmas kendővel én pont a kendők rugalmassága miatt nem ajánlok, ugyanis egy ficergős baba, pláne egy totyogó remekül le tudja építeni a többrétegű kötést is, ha az anyag ezt engedi. A rugalmas kendő pedig nyúlik…

Csatos hordozóban általában csak stabilan ülni tudó, de még inkább járni tudó babáknak javasolom a hordozást, ugyanis az eszköz fizikai tulajdonságai nem engedik meg azt a tehermentesítést, amire egy pici babának szüksége van. A baba anatómiai és élettani jellegzetességeinek figyelembe vétele, az ő izomereje és a gerincgörbületeinek a stabil megléte mind olyan szempontok, amiket a hordozó eszköz választásakor mindenképp érdemes figyelembe venni, kivéve, ha van valami olyan erős kényszer, ami miatt az élettani pozíciót támogató eszköz nem lenne alkalmas az adott estben a biztonságos, kényelmes babahordozáshoz (példa erre az epilepszia, ahol roham esetén a legbiztonságosabb választás egy fix terpeszű, derékpántos eszköz, amiből pillanatok alatt ki lehet venni a babát, vagy ha a szülő rendelkezik olyan adottságokkal, amik az élettanilag optimális pozíciót támogató eszköz választását nem teszi lehetővé.)

Háton hordozni megfelelő eszközben és megfelelő módon egy egészséges babát akár újszülött kortól is lehetséges. Megfelelőnek tekintem azt az eszközt, ami a mozgásfejlődési állapotában tehermentesen, pontról pontra támasztja a baba érzékeny gerincét, a térdhajlattól térdhajlatáig támaszt, akkor is megfelelő pozíciót biztosít a picinek, ha elalszik, mivel alvás közben a hordozó esetleges hiányosságait nem tudja kompenzálni izommunkával a baba. Háton hordozni addig lehet, amíg az a babának/totyogónak, és az őt hordozó személynek is komfortos. Az, hogy milyen magasságban van a baba, az múlik mind a baba, mind a hordozó személy adottságain, az eszköz tudásán is. Az optimum egyéni.

A baba légutai mindig fontos, hogy szabadon legyenek. Ez a függőleges hordozási pozíciókban tud megvalósulni. A bölcsőtartásos hordozást több korábbi tragédia tanulsága alapján kifejezetten nem ajánlom. (A kendőben/karikásban bölcsőtartásban történő szoptatást nem tekintem hordozási szituációnak, az egy speciális helyzet, ami minden esetben egyedi mérlegelést igényel az anya részéről)

A babát olyan ruházatban érdemes hordozni, amiben kényelmesen érzi magát a hordozás közben. Hogy ez micsoda, azt éppúgy, mint az, hogy miben hordoz, a szülő kompetenciája eldönteni. A tanácsadó kompetenciája csak támogatás nyújtása és ismeretek átadására terjed ki, a döntés felelőssége mindig a szülőké, akik a tájékozódás, a tanácsadás végén képesek felelős döntést hozni.

Végezetül, de nem utolsó sorban szeretném megemlíteni azt is, hogy az eszközös babahordozás egy remekbe szabott eszköz a szülők kezében a válaszkész babagondozás elemei közül, de nem kötelező, nem elvárás senki felé, hogy eszközösen hordozza a kisbabáját. A baba testkontaktus igényét nagyon sokféleképp ki lehet elégíteni, a lényeg, hogy a kisbabás, kisgyermekes korszak az egész család számára a lehető legjobb, legboldogabb időszakká válhasson.

Fényvédelem

Hamarosan itt a jó idő és újra előkerül a fényvédelem kérdése.
Az újszülöttek bőre 11-szer vékonyabb, mint egy átlagos felnőtté és a pigmentrendszere sem fejlődött ki még teljesen. (Nem igazán szoktunk találkozni szeplős csecsemővel, de a szeplős kisgyerek már nem olyan ritka látvány) Ennek az is velejárója, hogy egy kisbaba bőrét a felnőttekénél fokozottabban érdemes védeni a napfény esetleges káros hatásaitól.
Az első életévben a kémiai fényvédő krémek a pigmentáció fejletlensége miatt nem olyan hatékonyak, mint amit a magas faktorszám alapján sejtenénk, a fizikai fényvédőkrémek (általában sűrű, fehér kenőcsök magas cink-oxid tartalommal) amik a bennük lévő ásványi anyagok fényvisszaverő képességét használják ki a kívánt hatás elérése érdekében – eltömíthetik a baba bőrének parányi pórusait.
Ha tehetjük, pici babával inkább ne menjünk ki abban az időszakban, amikor az UV sugárzás nagyon magas. Ha ez nem megoldható – akkor pedig érdemes a ruházattal védeni a baba érzékeny bőrét.

Miért szeretnek karban lenni a kisbabák?

Az állatvilágban három féle utódgondozási stratégia ismert. A fészeklakó állatok esetében a nagyszámú utódok éretlenül egy rövid várandósságot követően látják meg a napvilágot. Érzékszerveik éretlenek, az ivarérettséget a megszületett utódok töredéke éli csak meg. Emlősök esetén pl. a rágcsálóknál az anyai utódgondozás a ritkább szoptatásokra alkalmas, nagy zsírtartalmú tejjel történik. Ezek az állatok veszély esetén meglapulnak, nem hívják az anyjukat, mivel így a fészek felfedezésének esélye kisebb. A fészekhagyók esetében az utódok egy hosszú várandósság után, éretten jönnek a világra. Emlősök esetében a tej összetétele szintén követi az evolúciós kényszert: mivel az utód születés után kis idővel kénytelen követni az anyját, így az izomtömeg növeléséhez elengedhetetlen a tej magas fehérjetartalma. Ilyen utódgondozási stratégiát folytatnak pl. a szarvasmarhák.
A harmadik típust az utódgondozási stratégiák közt 1970-ben Hassenstein írta le.
Az úgy nevezett hordozottakra jellemző, hogy a várandósság rövidebb, mint ami egy érett utód világra hozásához szüksége lenne, mégis ez az újszülött rendkívüli kompetenciákkal rendelkezik. Az erszényeseknél a megszületett embrió teljesen önállóan elkúszik anyja erszényéig, és ott képes minden segítség nélkül mellre tapadni. Az erszényesek újszülöttjei innentől az erszényben is maradnak addig, amíg kellően önállóak nem lesznek, ezért ezeket a fajokat passzív hordozottaknak nevezzük.
De mi van azokkal a fajokkal, akiknél nincs efféle hordozóeszköz kialakítva a testükön?
Az aktív hordozottak, azaz a főemlősök újszülöttjei szintén éretlenül és sérülékenyen jönnek a világra, ugyanakkor rendkívüli kompetenciákkal rendelkeznek, melyek jelentősen megkönnyítik a hordozásukat. Elemi mozgásformák és reflexek segítik az anya-baba egységet a külvilághoz történő adaptációban és az utód egészséges neurológiai fejlődéséhez is elengedhetetlen a megfelelő minőségű és mennyiségű testkontaktus.

Babahordozás karikás kendőben

A karikás kendők használata remek alternatívát jelentenek azokra a szituációkra, mikor nem szeretnénk több méternyi kendőanyaggal bíbelődni.

A szövött karikás kendők anyagukat tekintve ugyanazok, mint a szövött hordozókendők, azonban jelentősen rövidebbek és egyik végükön két karika található. Előnyük a hosszabb hordozókendőkkel szemben, hogy használat közben nem érnek le a földre (méretük 160-220 cm közt változik), használata egyszerű és gyors, bár elsősorban rövidtávú csípőhordozásra alkalmas, elöl és háton hordozni is jól lehet benne. Mivel megfelelő használat esetén tökéletesen beállítható a baba és a hordozó személy testére, megvalósítható benne az élettani testtartás már újszülött kortól, így elöl és csípőn már újszülött kortól ajánljuk. Koraszülött kisbabák hordozására is alkalmas, amint a baba állapota a hordozást megengedi.
Hátrányuk hogy féloldalas terhelést ad, ezért nagyon fontos – mind a baba, mind a hordozó személy szempontjából – hogy mint minden féloldalas kötésmód esetében, itt is felváltva, mindkét oldalon hordozzuk kisbabánkat.
Karikás kendőben a háton hordozás kizárólag rövidtávon, és csak együttműködő totyogóval megvalósítható, nem tartozik a gyakran használatos és első körben ajánlott kötések közé.
Laktációs szempontból nagyon fontos, hogy végig gondoljuk, mik a céljaink ezzel a hordozási móddal. Mivel elől és csípőn hordozáskor a hónalj alatt megy el a kendő felső szegélye, így ott könnyen megnyomhatja az anya tejmirigyeit illetve nyirokereit, valamint egy túlzottan lecsúszó karika is nyomást gyakorolhat a mellekre. Tejbelövelléskor, mellgyulladásra hajlamos vagy nagyon nagy mellű édesanyáknál így ennek az eszköznek a használata meggondolandó. A karikás kendőben történő háton hordozáskor a karika a két mell közé vagy magára a mellre esik, így kifejezetten nagy a mellgyulladás veszély a használatkor.

A megkötés módja vázlatosan a következő: fektessük az egyik vállunkra a karikás kendő karikás felét úgy, hogy a karikák a vállgödrünkbe essenek. A kendő hátunk mögött lógó részét a felső szegésénél fogva a vállunkkal ellentétes oldalon vezessük előre. Fogjuk meg a kendő alsó szegését és húzzuk fel a hát és a kendő közt, hogy az anyag megforduljon. Ezzel a lépéssel biztosítjuk, hogy a bugyor, amibe a baba kerül, szimmetrikus legyen. Ráncoljuk a kendő karika nélküli végét sávonként egyenletesen és bújtassuk át a kendőt mindkét karikán úgy, hogy a testünk felőli oldal essen alulra, majd, miután mindkét karikán átbújtattuk, az alul lévő karikán bújtassuk vissza. Az így kialakított bugyorba csúsztassuk bele kisbabánkat a vállunkról a korábban már leírt módon, úgy, hogy a baba hátán csak egy ránctalan rétegben fusson az anyag – kora illetve újszülöttek esetén a fülük kétharmadáig, nagyobb babák esetén a válluk vonaláig támassza a hátukat a kendő – és a fennmaradó anyag a térdhajlatukban legyen, hogy megvalósulhasson a térdhajlattól térdhajlatig történő alátámasztás. Húzzuk meg a kendőt a karikákon, sávonként hogy feszes legyen. Minden húzás abba az irányba történjen, ahonnan az adott sáv érkezik. A baba térdei köldökig legyenek felhúzva, a két combcsont által bezárt szög újszülötteknél ne legyen nagyobb, mint 90 fok, így az élettani pozíció megvalósítható.

A képen lévő alany amúgy két éves elmúlt, leszögezte, hogy nem akar a hátamra kerülni, és mikor megnézte a képet, közölte azt is, hogy “nagyon cuki vagyok.” Azt hiszem, igaza van <3

Elölhordozás kenguru kötésben

A kötés kissúlyú és koraszülöttek számára is ajánlható, tekintettel arra, hogy a babát fiziológiás pozícióban ortopédiailag helyesen és tehermentesen rögzíti, a baba arca és a légutak jól láthatók, szabadok, a baba amennyiben a rosszullét vagy a stressz jeleit mutatja, nagyon gyorsan kivehető belőle. Éppen emiatt nappali kenguruzás megvalósítására is alkalmas, a szülő mindkét kezét szabadon hagyja.

A kötés a laktáló emlőket nem érinti, nincs rajta olyan felület, ami meg tudná nyomni a melleket, sehol sem rontja azok vérellátását és a nyirokereket is érintetlenül hagyja. Császármetszés esetén is, mivel lefutásából adódóan a császárheget nem érinti és az anyai medencealapi izmokat a vizsgált kötések közül a legkedvezőbb formában terheli, jó választásnak bizonyulhat.

A kötést az alábbiak alapján tudjuk megkötni:

Miután megkerestük a kendő közepét, azt az egyik kezünkbe fogjuk, a lelógó két szárat pedig átvetjük az azonos oldali vállunkon, ügyelve arra, hogy a szárak ne tekeredjenek meg. A babát a vállunkra fektetjük, majd alulról átnyúlva a kendőn, áthúzzuk a lábait a kendőn. A baba popsiját gondosan megtámasztjuk, nehogy kicsússzon a kendőből, a háta mögött pedig annyi anyagot húzunk felfelé, ami a füle vonaláig ér. A baba feneke alatt maradó anyagot gondosan elrendezzük térdhajlattól térdhajlatig.

Hogy a felső szegés megfelelően feszes legyen, a vállunkon lévő kendőszár alatt átnyúlva húzzuk át a nyakunkhoz közelebb eső szegést és fordítsuk át a kendőt lassan, zongorázó mozdulatokkal, hogy a fordítás során a kendő hosszanti sávjai egyenletesen meghúzhatók maradjanak. Ügyeljünk arra, hogy a hátunk mögött lelógó kendőszár is forduljon át, ne tekeredjen meg! Ugyanezt csináljuk meg a másik oldalon is!

Nyújtsuk hátra a bal kezünket és húzzuk át az ellentétes oldalon lógó kendőszárat az alsó szegésénél fogva, majd ugyanígy a jobb kezünket hátranyújtva hozzuk előre a másik szárat is. Figyeljünk arra, hogy közben a szárak ne gyűrődjenek vagy tekeredjenek meg! Ezután mindkét kendőszárat sávonként feszesre húzzuk és a baba popsija alatt a szárakat lapos csomóra kötjük. Fontos, hogy ennél a kötésformánál nem keresztezzük sem a baba hátán, sem a lábai alatt a kendő szárait, így nem gyakorolunk felesleges nyomást az érzékeny gerincre és nem kényszerítjük a lábait túlságosan széles terpeszbe sem, azaz a baba teljes kifózisban pihenhet a hordozó személy mellkasán. Ha a vállon lenyúló rész zavar – pl. magasra nyúlásnál – akkor a lelógó részt óvatosan fel lehet hajtani a vállról. Fontos, hogy nem szabad egyszerűen csak feltűrni az anyagot, mert akkor kilazul a kötés.

(A videó a liliputi love youtube csatornáján megtekinthető)

Az egészséges újszülött

Mit tud egy kisbaba, mikor megszületik?

Mielőtt erre a kérdésre nekilátnánk választ keresni, ejtenünk kell egy különleges hormonról, az oxitocinról.

Az oxitocin az agyalapi mirigy hormonja, melynek szerepét a vajúdásban a méh összehúzó hatásával együtt többnyire ismerik. Az oxitocin azonban ennél sokkal többet is tud. A szeretethormon ugyanis nem csak a méh izomzatára hat: a központi idegrendszerben is nagyon fontos szerepet játszik. Itt a lebomlása sokkal lassabb, mint a méh izomzatánál: míg ott két percen belül megfeleződik a mennyisége, addig az idegrendszerben fél óra is eltelik, mire lefeleződne a mennyisége.

Mire jó akkor?
Korábban említettem egy elnevezését: szeretethormon. Az oxitocin felelős a “higgadjunk le, maradjunk együtt, egységben az erő” típusú viselkedésért veszélyhelyzetekben, a kötődésért, csökkenti a szorongást, a félelmet, csökkenti a depressziót, az antiszociális viselkedést, elősegíti a társas támasz nyújtását és fogadását és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy remek fájdalomcsillapító hatással rendelkezik, valamint gyorsítja a sebgyógyulást. Örömtelivé teszi a társas együttlétet, közelséget és növeli a bizalmat.

A kulcs tehát a központi idegrendszer oxitocinja.

Mikor a baba megszületik, még sok szempontból nagyon kiszolgáltatott: védeni kell a kihűléstől, izomzata még gyenge, kommunikációja is elég kezdetleges, erősen rövidlátó- mégis bizonyos szempontokból nagyon kompetens személy.A baba keresi az anyai mellet, képes eljutni oda, érdeklődik az emberi arc iránt, tud szopni, éber az első órában. Háborítatlan korai együttlétük során az édesanya és kisbabája között olyan érzelmi egymásra hangolódás veszi kezdetét, amely hosszú időn át olajozottabbá teszi a szülő-gyerek kapcsolatot, sőt több generációra is hatása lehet.Az anyával való bőr-kontaktus révén könnyebben stabilizálódik a baba testhőmérséklete, légzése, szívritmusa. A gyerek az anya baktériumaival talál­kozik, és mikor az előtejhez is hozzájut, azok ellen már a megfelelő védelmet is megkapja az anyai ellenanyagok formájában. Az anya mellkasán fekvő gyerek egyúttal az ismerős anyai szívhangot is hallja. A korai kontaktus után a szoptatás gyakoribb és hosszabb ideig tart, mint azok­nál az anya-gyerek párosoknál, ahol nem volt mód a korai együttlétre, ezáltal elősegítve a korai, illetve hosszabb szopás számos előnyét (Hotelling, 2007).

A korai kontaktus nem csak a babának kedvező. Az anyai szervezet természetesen termelődő oxitocin-szintjét emeli a bőr-kontaktus és a korai szopás, amitől a lepényi szak kedvezőbben (gyorsabban, kevesebb vérzéssel) zajlik. Több szeretethormon esetén az anyai mell hőmérséklete is magasabb, ami így természetes inkubátorként működhet. A tejbelövellés is megbízhatóbb, ha alkalma volt az újszülöttnek a korai szopásra. A gyerek számára létfontosságú „anyai” viselkedés (mothering) beindul, az ilyen anyák könnyebben találják meg az összhangot a babával, olajozottabban alakul ki az anya-gyerek kötődés, mint azoknál, akik egymástól távol töltik az első életórákat.

Állatkísérletekben vizsgálták, milyen hatással lehetnek az első idők az kölyök későbbi utódgondozására. Azt tapasztalták, hogy a kölykök olyan utódgondozási, szoptatási mintázatokat követtek (természetesen változatlan körülmények között) saját utódaiknál, mint amiben részük volt. Azok az anyák, akiknek magas oxitocinszintjük volt, szülés után hozzájuthattak kölykeikhez, sejtszinten is egy olyan mintázatot közvetítettek utódaiknak, ami nem csak későbbi utódgondozásukban, hanem stressztűrésükben is pozitívan befolyásolták őket.

Milyen a jó hordozóeszköz?

Mikor első kisbabánk megszületik, sokunkban felmerül a kérdés, mikortól kezdhetem a hordozást? Mibe tegyem a picit, mi az, ami javára és nem kárára szolgál?

Elsőszülöttemet várva az akkor fellelhető internetes irodalmat igyekeztem elolvasni, kötési útmutatókat, leírásokat böngésztem, majd kissé elveszve az információk tengerében vettem egy mély levegőt és vettem egy kendőt, majd 8 naposan beletettem a legénykét. Ma már tudom, hol, milyen hibákat követtem el a kötések során, mégis azt kell mondanom, hogy jól döntöttem, mikor ezt a döntést meghoztam.

A jó hordozóeszköz és az ideális hordozási mód az alábbi kritériumokat teljesíti:

  1. Az adott életkornak megfelelő anatómiai és mozgásfejlődési szinten támogatja a gyermeket és nem terhel olyan ízületeket és izomcsoportokat, melyek még nem készültek fel a terhelésre
  2. Mindig pontosan, pontról pontra megtámasztja a babát, tartja a gyermek fejét, amíg ő nem képes megtartani és alvás közben is ideális tartást biztosít
  3. A hordozó személy számára is segíti az ideális testtartás felvételét és megtartását

A hordozás a kisbaba és a hordozó személy számára biztosítja azt a testkontaktust, ami a megnyugváshoz és az összecsiszolódáshoz szükséges, fejleszti a baba egyensúlyérzékét, és megkönnyíti mindennapjainkat.

A mozgásfejlődés és a szoptatás kapcsolata

Az újszülött kisbaba izomzata egészséges baba esetén alkalmas arra, hogy fejét megemelje, rövid idegig megtartsa, hason fekve oldalra fordítsa, azonban stabil gerincgörbületei még nincsenek. Szopásigénye nagy, jellegzetes reflexeket mutat, (pl szopó-kereső reflex), amik révén nyakának izomzata megerősödik. 24 óra alatt legalább 8-12-szer szokott szopni. A szoptatások nem egyenletesen oszlanak el, általában reggel ritkábban, este felé gyakrabban kérnek mellet a babák. Egy-egy szoptatás akár másfél óráig is eltarthat, ugyanis a babák aktív szopás (szív-nyel) után hosszasan tudnak komfortszopni, majd kis bóbiskolás után újra aktívan szopnak, majd ezt ismét bóbiskolás követi. Bőrkontaktusban a babák jól ébreszthetőek, ám alvásuk nyugodt, korai éhségjeleiket az anya könnyebben észleli. A baba által szabályozott szoptatási szituációk elől hordozás esetén is jól megvalósíthatók.
A baba fiziológiás testtartása eleinte a teljes kifózis, így ebben az életszakaszban olyan hordozási módot érdemes választani, ha egyéb körülmények miatt másra nincs szükség, ami ezt a pozíciót támogatja.

A baba izomtónusa körülbelül két hónapos korára stabilizálódik, valamint ezen időszakban a látás fejlődése miatt a nappali ébren és nézelődéssel töltött idő is megnő. Megjelenik a szociális mosoly is.
Három hónapos korra a babára nézve háton fekve a szimmetria dominál, a végtagok helyzete és a törzs szimmetrikus. (Hubikné Klein 2013) Hason fekve a szimmetrikus alkartámasz a jellemző, ilyen korra alakul ki a stabil nyaki homorulat. Ez azt is jelenti, hogy a fejét a vállától függetlenül is képes fordítani és ülésbe húzásnál fejét megemeli, nem ejti hátra. Mindezek miatt 3-4 hónapos korra a szopási idő lerövidül, a baba számára kitárul a világ és előfordulhat, hogy nappal egyszerűen nem ér rá szopizni. Ezt ellensúlyozandó előfordul, hogy gyakrabban kér mellet, de vannak babák, akik éjszaka pótolják a nappal kimaradt szoptatásokat.
4-5 hónapos korban beindulnak a nagymozgások, ekkor már a baba hason fekvésben könyökét nyújtva, nyitott tenyéren támaszkodik mellkasát is megemelve, hátáról oldalára fordul mindkét irányba, majd 6-7 hónapos korára mozgása kezd összerendeződni, fordul hátról hasra és hasról hátra is mindkét irányban, hason próbál kúszni. Erre az időszakra tehető az első szeparációs szorongás, amikor a testkontaktus fenntartásának és a szoptatási élethelyzetnek nagy jelentősége van.
8-9 hónapos korára a sok mozgás hatására megerősödik annyira, hogy 10 hónapos kora körül önállóan ül és mászik, kialakul és stabilizálódik a háti domborulat. Ez azt jelenti, hogy maga is meg tudja tartani ezt a pozíciót az ehhez használatos izom-és csontrendszeri elemek túlterhelése nélkül.
Erre az időszakra jellemző, hogy a baba a fogzási fájdalmi és a nagymozgásokkal járó idegrendszeri változások miatt gyakori éjszakai ébredésekkel és gyakori szopásokkal reagál. Mivel a babák mérete ekkor már elég nagy és súlyuk is jelentős, legkésőbb ilyenkor szokták az édesanyák a háton történő hordozási formákat bevezetni és jóval gyakrabban választanak a szövött kendőtől eltérő hordozóeszközöket.
11-12 hónapos korban a felállás, kapaszkodással oldalazva lépegetés, majd 12-18 hónapos korban az önálló járás kialakulásával párhuzamosan kialakul és stabilizálódik az ágyéki homorulat. Ilyenkor már tekintettel arra, hogy a hosszanti hátizmok és úgy általában a core-izomzat már elegendően megerősödött, nagyobb a választék a mozgásfejlődésnek megfelelő eszközök közti válogatásra.
A totyogók szopási viselkedése már nagyon nagy egyéni különbségeket mutat, azonban ebben az életkorban is nagy a jelentősége mind az éjszakai szoptatásnak, mind a test– és bőrkontaktus idegrendszert harmonizáló hatásának, ami a szoptatós élethelyzetben nagy segítséget nyújthat az egész család számára.