Úgy terveztem, hogy ha már tegnap nem jutottam hozzá a bejegyzés íráshoz, ma kora reggel, ha a pici lányom vagy a négylábúak egyike kipiszkált az ágyból, gyorsan billentyűzetet ragadok.
Nos, amint az megszokott, most is minden másként alakult. A picur az apját ébresztette, aki bravúrosan elrendezte a reggelt, délelőttöt, és az egész család hagyott engem aludni. Most pedig kint tekergek a Tabánban a kiskutyánkkal. Abban a parkban, ami kislányként mindig az ígéretek földjének számított. Amikor pici voltam és a nagymamám vigyázott rám, többször elsétáltunk ide vele. Talán ezért, talán önmagáért, de a Tabánban megnyugvást találok a legzaklatottabb helyzetekben is.
Ma anyák napja van.
Rengeteg érzés és gondolat kavarog bennem.
Ha azokra az anyákra gondolok, akik most nem tudnak eledelt, ruhát, fedelet adni a gyermekeiknek, ha azokra, akik maguk is olyan állapotba kerültek, hogy magukat sem tudják már ellátni összefacsarodik a szívem. Ha azokra az anyákra gondolok, akik most életkoruk, betegségeik miatt el vannak zárva a szeretteiktől, akik ma sem kaphatnak egy szoros ölelést, netán technikai lehetőségük sincs rá, hogy akár csak egy szót váltsanak velük, végtelenül elszomorodom és aggodalom tölt el.
Azok sincsenek könnyű helyzetben, akik nap mint nap dolgoznak, tanítanak, életben tartanak, gyakorlatilag külső kapcsolatok nélkül a családjuk körében, különösen akkor, ha egy személyben kell helytállniuk a 0-24ig tartó szolgálatban.
Anyává sokféleképp lehet válni és nincs két ember, aki ugyanúgy élné meg az anyaságot. Egy azonban közös: az anyaság teremtő erő. Akkor is, ha valaki gyermeket szül, akkor is, ha elveszìti a gyermekét. Akkor is, ha életadó, akkor is, ha szív szerinti édesanya. Teremtő erő, ha sose vállal gyermeket, de másokat támogat és erősít. Anyákként teremtenek a gyógyítók, az ápolók. Anyai minőség ez, de nem csupán az.
Ez az az erő, ami megéleli a gyümölcsöt, megvédi a gyengét, támaszt nyújt a szükséget szenvedőnek.
A császármetszés, mint megszületési mód egyre több kisbabát érint az utóbbi években. Visszatekintve láthatjuk, hogy míg 1965 környékén 4,5%-volt, addig hazánkban az országos átlag ma meghaladja a 40%-ot, egyes intézményeknél pedig még a 70%-ot is meghaladhatja.
A császármetszés életeket menthet, ha helyesen alkalmazzák, ez esetben igazi áldás.
Ismert, hogy maga a vajúdás, valamint a szülés természetes befejezése akár heteket is érlelhet a magzaton, aki így jobb esélyekkel indul méhen kívüli életének, mint egy olyan gyermek, akit az orvos emelt ki édesanyja hasából egy nagy hasi műtét keretein belül, vannak helyzetek azonban, mikor mégis császármetszésre lehet szükség a baba vagy édesanyja életének megvédése céljából.
Gyakran találkozom azzal a szemlélettel korábban császármetszéssel szült édesanyák, sőt olykor szakemberek szájából, hogy aki császármetszésen esett át, soha többet nem szülhet hüvelyi úton. Mindig elszomorodom ilyenkor, ugyanis ez, ebben a formában nem igaz. Vannak édesanyák, akik esetében a császármetszésre olyan okokból kifolyólag került sor, amely okok nem változtak, szűntek meg a következő terhességükig pl. a méh veleszületett rendellenessége, ami esetleg megakadályozza a baba megfelelő irányba való pozícionálódását, vagy olyan krónikus betegségük van, ahol veszélyeztetné az ő életüket a hüvelyi szülés kísérlete. Ez azonban jóval ritkább jelenség, mint ahogyan ezt a jelenlegi császáros statisztikák sejtetnék velünk.
Amennyiben a császármetszés olyan okból történt, mely csak arra a várandósságra volt jellemző, akkor megfelelő támogatás mellett a császár utáni szüléskísérésben gyakorlott szakemberekkel körülvéve a hüvelyi szülés lehetséges. Amennyiben császár utáni hüvelyi szülést tervezünk, a következő kérdéseket érdemes feltennünk választott orvosunknak: • Milyen tapasztalatokkal bír császármetszés utáni hüvelyi szülésekben? • Milyenek egyéni császáros statisztikái? • CSUSZ kísérletei milyen arányban sikeresek? • Mennyi vajúdást tart elfogadhatónak (hány órányi) CSUSZ esetén, ha a baba is és édesanyja is jól vannak? • Mi az általános álláspontja a következő beavatkozások alkalmazását illetően: infúzió, oxitocin, prosztaglandin (méhszájpuhító) gél, epidurális érzéstelenítés, burokrepesztés, mozgáskorlátozás, gátmetszés, CTG? • Ki lehet jelen a szülésnél?
Amiről még eddig említést sem tettünk, az a CSUSZ kockázata. A leggyakoribb kockázati tényező pedig nem más, mint a műtéti heg szétválása. Ennek bekövetkezése életveszélyt jelent mind az anyára, mind a babára nézve, és azonnali sebészeti beavatkozást igényel. A császármetszések többsége azonban alsó haránt metszéssel történik, és ebben az esetben nagyon ritka, kevesebb, mint 1 % a szétválás kockázata azon nők körében, akik egy vagy több műtét után hüvelyi úton szülnek. A hegszétválás kockázata alacsony függőleges vagy vízszintes heg esetén ugyanolyan magas, 1-7%. Nagyon ritkán „T” vagy „J” alakú vagy fordított „T”-re hasonlító heg van a méhen, ilyenkor 4-9% közötti a repedés kockázata. Amennyiben klasszikus, függőleges heg van a méh felső részén, a hegszétválás esélye 4-9%-os, ilyenkor újabb császármetszés javasolt. Ezt a korábban jóval gyakoribb műtéti technikát akkor szokták alkalmazni, ha a extrém helyzet fennállásakor a rendelkezésre álló idő nagyon kicsi, a baba far- vagy harántfekvésű, vagy a méh formája rendellenes. Nagyon fontos tehát császár utáni szülés tervezésénél a gondos információgyűjtés a rendelkezésünkre álló lehetőségekről, a körülöttünk dolgozó szakemberek szemléletéről, tapasztalatairól, saját és kisbabánk egészségügyi állapotáról. És van valami, ami talán még ennél is fontosabb lehet: a hit, hogy meg tudjuk csinálni. Mert nagyon sok esetben lehetséges.
Tél van, akármennyire is nem az az igazi régi hóval borított csikorgós-ropogós, és ez a náthák, vírusfertőzések időszaka is.
Sajnos előfordul, hogy egy-egy makacsabb vírus az egész családot leteríti… ami különösen nagy nehézséget okozhat kisbabás és pici gyerekes családok számára. A nagycsaládokban ismert jelenségről, miszerint ha egy hazahozza, mindegyiken végigvonul, ne is beszéljünk.
Mi az ami segíthet átvészelni a nyűgös-beteg állapotok időszakát a lakásba szorulva?
A biztos tudat, hogy elmúlik. Azonban hogy tudjuk, mivel segíthetjük legjobban a gyógyulás folyamatát, forduljunk orvoshoz.
A láz nem ellenség. A jelenlegi gyermekgyógyászati lázcsillapítási ajánlás szerint akkor kell a lázat csillapítani, ha a gyermek közérzete rossz, alapesetben a magas láz nem okoz lázgörcsöt.
A lázas gyereket itatni kell, a lázas kisbabát pedig minél többet szoptatni a kiszáradás elkerülése érdekében. Ha a súlyos kiszáradás tüneteit tapasztaljuk és nem múlnak el az itatástól, azonnal orvost kell hívni!
(Az enyhe kiszáradás jelei: szomjúság, sötét vizelet, szédülés, kábultság; fejfájás; fáradtság; kiszáradt száj, ajkak, szemek; kevés vizelet ritkán ürítve. A súlyos kiszáradás jelei: fáradtság, letargia, zavartság; száj- és szemszárazság, a szemek nem könnyeznek; nyolc órája nem volt vizelet; olyan száraz bőr, hogy ha megcsípjük, csak lassan áll vissza az eredeti állapotába; gyors szívverés; véres széklet vagy hányás; alacsony vérnyomás; ingerlékenység; beesett szemek; gyenge pulzus; hideg végtagok; görcsök, rohamok; csökkent tudatállapot.)
Ha az anya lázas, akkor is nyugodtan szoptathat. Amennyiben a kezelése gyógyszer szedését teszi szükségessé, az orvos leellenőrizheti az e-lactancia.org oldalon a hatóanyag biztonságát, és tud szoptatással összeegyeztethető gyógyszert választani.
Pihenni, amennyit csak lehet. Akár csak a gyerek/gyerekek betegek, szinte mindig fontos, hogy mind fizikailag, mind mentálisan hadra fogható állapotban a rendelkezésükre tudjunk állni. Ez pedig rendkívül megterhelő. Különösen akkor az, amikor már bennünk is ott dolgozik a kórokozó.
Fontos az elengedés. A házimunkából érdemes minél többet kiszervezni, az igényeket lejjebb engedni. Nem baj, ha két napig ugyanazt ebédel a család, vagy rendelik az ételt, mint ahogy az sem okoz egészségkárosodást, ha rumli van vagy ha minimum üzemben megy a háztartás. A lényeg, hogy a lehetőségeknek megfelelően minél kevésbé kimerülten, érzelmileg minél jobb kondícióban tudjuk átvészelni a betegségek embert és idegrendszert próbáló napjait.
Azon a napon, melyen a laktációs szakirodalom egyik alappillérének magyar nyelven történő megjelenését ünnepeltük, meginterjúvoltak egy ismert orvos influenszert a szoptatás optimális hosszával kapcsolatban a FEM3 Café adásában.
Sajnos, az evidencia alapú orvoslás mellett állásfoglaló orvos nyilatkozatában olyan tárgyi tévedések hangzottak el, melyek mellett nem tudok ellépni kiigazítás nélkül.
A hozzátáplálás optimális megkezdésének feltételei (nyelvkilökő reflex csökkenése, ülni tudás, akaratlagos kéz és ujjmozgások, fogak kibújása) mellett a WHO javaslata szerint továbbra is a gyermek minimum betöltött fél éves kora szükséges. Ugyan a szilárd táplálék korai bevezetése elterjedt gyakorlat (nézzük meg a bébiételeken látható ajánlásokat, hatalmas piaci érdek fűződik a korai hozzátápláláshoz!) ennek bevezetése egészségügyi előnnyel nem jár, azonban egy korai és gyors hozzátáplálás szoptatási sztrájkot is eredményezhet, aminek már komoly egészségügyi kockázata lehet.
A fél évesnél idősebb csecsemők hozzátáplálása során nem lineáris folyamatot képzelhetünk el, ugyanis az igény szerint szoptatott csecsemők szopási igénye mind egészségügyi, idegrendszeri és emocionális állapotuk szerint is változik, így a gyermek táplálásának szoptatásról a családi ételekre való váltására rugalmas folyamat.
Az anyatej immunológiai funkciói tekintettel arra, hogy az anya-baba immunológiai szinten is kommunikál, a szoptatás teljes hosszában (totyogók, kisgyermekek esetén is!) jelentősek és jól kimutathatók.
A vasraktárak kiürülése 4-6 hónapos kor közt kezdődik meg, ennek hatása különösen akkor jelentős, ha a gyermek korai köldökellátásban részesült és ezáltal iatrogén módon elért alacsonyabb mennyiségű vasmennyiséggel kezdte méhen kívüli életét. Az anyatej vastartalma valóban alacsony, azonban a vas felszívódása anyatejből kitűnő, emiatt a hozzátáplálás megkezdése egészséges baba esetén nem javasolt, vérvétellel igazolt alacsony vas értékek mellett vaspótlás lehet indokolt, ennek kontrollálása az orvos kompetenciája és kötelessége.
Amennyiben egy gyermek alacsony vasértékek miatt transzfúziós kezelésre szorul, annak a hátterében előforduló okok kiderítése szintén orvosi feladat, ezen információk hiányában az eset felemlegetése és a történet részleges publikációja csak lelkiismeretfurdalás és pánik keltésére alkalmas. A kórosan alacsony vas értékek mögött vagy felszívódási zavar, vagy korábbi fertőzések, vagy más egészségügyi problémák szoktak leggyakrabban állni, akár együtt, akár külön-külön, a hozzátáplálódás elutasítása a gyermek oldaláról inkább tünetnek tekinthető, mint oknak, amit mindenképp érdemes -akár rendszer szinten is, amennyiben fizikai okokat nem találni- kivizsgálni.
Az elválasztódás ideje embereknél mint emlős fajnál minimum 2,5 év után kezdődik meg, ez alatt szopási sztrájk vagy elválasztás miatt marad abba a szoptatás. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi társadalmi berendezkedés nem támogatja a hosszú távú szoptatást, így elég ritka az az eset, amikor a gyermekek maguktól, idegrendszeri érettségüknek megfelelő időben választódnak el. Ez a biológiai norma szerint valahol a fogváltás megkezdése előtt várható (4-7 éves kor közt!), ekkorra a bélflóra is megváltozik, a gyermek félúton jár a serdülés felé, és a szopásigény leépül. Érdekes jelenség, hogy míg egy cumival alvó nagycsoportos óvodás elfogadást tapasztal a szopásigényének kielégítése terén, addig egy ugyanilyen korú szoptatott gyermek és édesanyja közt már kötődési zavart sejtenek.
Az anyamell első sorban a gyermek számára van kitalálva, igaz, van egy erős szexuális jellege is, igaz, nem szoptatás közben. A szoptatás közben kivillanó bőrfelület miatti felháborodást erős hipokrita hozzáállásnak tartom egy olyan kultúrában, ahol a fehérneműreklámokon kívül sportszereket és akár egy ásványvizet is erősen dekoltált és szexualizált modellekkel tudnak eladni.
Tisztelettel javaslom a kérdéses interjú megjelenésekor elérhetővé vált szakkönyv beszerzését, alapos tanulmányozását és a jövőre nézve a laktációs témákban kiadott interjúk előtt szakemberek bevonását.
Réges régen, mikor a nagymamám tanítgatott főzni, mindig nagyon élveztem, ha palacsintát sütöttünk. Ráncos, erős kezével olyan tempóban tudta keverni a tésztát, hogy csak pislogtam, hihetetlennek tűnt, hogy ezt valaha is megtanuljam. Tojás, liszt, tej, só és cukor volt a tésztában, a serpenyőt minden palacsinta előtt olajozta. Régi, csúnyácska vasserpenyőt használt.
Mikor nagyikám meghalt, enyém lett a serpenyő.
Sokáig rá sem bírtam nézni, aztán, mivel már nagyon beporosodott, nekiálltam és alaposan kisikáltam. Akkor láttam, hogy a vas elrozsdásodott és kilyukadt. Vettem másikat, próbáltam palacsintát sütni, de sosem sikerült.
Jópár év múlva gyerekes anyaként már tarthatatlannak éreztem ezt az állapotot, hogy nem tudok egy palacsintát összedobni. Addigra már a kicsik ételallergiái miatt sok mindenre diétáztunk, a hagyományos recept szóba se jöhetett. És akkor sikerült. Tej és tojás nélkül minden gond nélkül sütöttem a palacsintát, gyerekbulikon, hétvégén, vagy amikor eszünkbe jutott.
Úgy egy évvel ezelőtt felmerült a gyerekeknél a lisztérzékenység gyanúja is, ami később igazolódott. Ezt az évet már a korábbi allergének mellett gluténmentes diétával kezdtük.
Most hétvégén pedig sikerült megcsinalnom az első palacsinta ízű, palacsinta állagú, palacsinta kinézetű gluténmentes és vegán palacsintát, aminek az aprónép rettenetesen örült.
Mi köze ennek a szoptatási segítségnyújtáshoz?
Ha egy baba ételallergiás vagy cöliákiás, a szoptatás alatt nem csak neki, de édesanyjának is szigorú nulldiétát kell tartania, ami komoly anyagi és mentális terhelést jelent az egész családnak. A folyamatos odafigyelés, a bevásárlásoknál a címkeolvasás, a különböző étrendnek megfelelő ételek biztonságos tárolása, hogy ne szennyeződhessen allergénnel a mentes étel mind olyan feladatok, amik a mindennapok szervezését nehezebbé, az apró sikereket fontosabbá teszik.
Érintett anyaként és szoptatási tanácsadóként rendkívül fontosnak tartom mind a sorstársi segítségnyújtást, mind a szakmai támogatást és a közösség érzékenyítését.
Itt van az ősz. Akárhogyan is igyekszünk megfeledkezni róla, hogy vége a nyárnak, egyre korábban sötétedik, hűvösek az éjszakák és elkezdődött az iskola is. Ezzel együtt pedig – különösen, ha több iskolás gyerek van a családban – a “ébresztőfelkellkelni elkésünk siessmár nehagyditthon” és a gyakori morgolódások és rohanások időszaka. Mi az, ami ha pici baba is van a családban meg tudja könnyíteni a reggeleket?
rend (igen, nagyon nehéz megoldani, hogy este rend varázsolódjon a lakásba, de érdemes energiát fektetni bele, hogy reggel ne legó kockák közt kelljen átvágni magát az embernek, mire a gyerek ágyáig elér, és bizony az aprónépnek is megkönnyíti később, az életét, ha korán rutinná válik, hogy játék után el kell pakolnia)
előkészületek: táska esti bepakolása, ruha kikészítése, tízórai becsomagolása, hogy reggel ,ár csak ki kelljen kapni a hűtőből, a reggeli előkészítése ugyanígy
esti rituálék (esti mese, altatás) korai időzítése, hogy reggel, mikor fel kell kelni, már könnyen ébredjen a gyerek
munkamegosztás
időzítés – ha valaki ismeri a saját alvásciklusát, az nagyjából tudja, hogy körülbelül mikor lesz könnyebb felébrednie, így egy picit lehet játszani azzal, hogy mikorra tesszük az ébresztőt: ha jól csináltuk, akkor már nyitott szemmel el tudunk menni a kávéfőzőig, hogy életre leheljük magunkat és ébreszteni tudjuk a többieket
tartalék idők beiktatása: ha az utolsó pillanatban még történik valami, akkor is legyen esélye odaérni az iskolába-oviba-munkahelyre humorérzék és rugalmasság. Mert ha valami várható, az az, hogy az alvó baba akkor ébred, amikor az ember épp besamponozta a haját, félkész az ovis öltöztetésével, vagy akkor tölti meg a pelenkát, esetleg bukja telibe a nagytesót, amikor a család többi tagja már felöltözve az ajtó előtt vár, hogy induljon.
„Zoológus vagyok, és a csupasz majom: állatfaj. Ezért bízvást írhatok róla. Nem fogom többé kikerülni csak azért, mert némelyik viselkedésformája eléggé összetett és imponáló. Mentségem, hogy hiába kupálódott ki, a Homo sapiens azért csupasz majom maradt: miközben új, magasztos indítékokat sajátított el, egyet sem vetkőzött le ősi, földhözragadt indítékai közül. Ez nemritkán zavarba ejti, de hát ősi indítékaival évmilliók óta él együtt, míg az újak legföljebb ha néhány ezer évesek, így hát semmi reménye, hogy rövid úton lerázhassa magáról egész evolúciós múltjának felgyülemlett genetikai örökségét.” (Desmond Morris – A csupasz majom)
A kontinuum-elmélet anyja, Jean Liedloff venezuelai expedíciók során a jekána népet megismerve, megfigyelve jutott el azokra a következtetésekre, miszerint egy folyamatosan karban-kézben tartott csecsemő, ha akkor eszik, mikor akar, ha akkor alhat, mikor álmos, érzi, hogy szívesen látott tagja a családnak, érzi, hogy örülnek neki, tudja, hogy úgy ahogy van, elfogadják és szeretik, tudja, hogy ő jó és ennek megfelelően is igyekszik később viselkedni. “A kötődés olyan evolúciós stratégia (önálló és alapvető késztetés), amely az élőlény túlélését biztosítja.” (Bowlby)
“A kötődéselmélet egyik kulcsmotívuma szerint a biztonság élményének ezen korai megtapasztalása – illetve ennek elmaradása – mentén kiépül a gyermekben egy modell, mely későbbi kapcsolatainak is alapjául szolgál. A biztonságosan kötődő gyermekek később magabiztosabbak, társaságban jobban feltalálják magukat, együttérzőbbek társaikkal és közeli kapcsolataikat valódi érzelmi mélység jellemzi. ” Csóka Szilvia
Az állatvilágban a különböző emlősfajok között az életmóduknak megfelelően különböző utódgondozási stratégiák alakultak ki. Ezek közül kettőt, a fészeklakó és fészekhagyó stratégiát általános iskolában is tanítjuk már azonban ugyan 1970 óta, Hassenstein leírásai óta ismerjük a harmadik nagy kategóriát, a hordozott emlősöket, a hordozott kategóriával maximum egy-egy speciálkollégiumon találkozhatunk az egyetemen. Itt az utódok bizonyos képességeikben fejlettek, másokban azonban még annyira fejletlenek, hogy az anyjuk követését nem tudnák megvalósítani. Ezeknél az állatoknál a várandósság elég hosszú, de nem olyan mértékben, mint a fészekhagyóaknál, az alom pici, egy vagy két utódból áll és ellés után az újszülöttek az anyjuk testén fejlődnek tovább. Az óvilági hordozottak a majmok és főemlősök, köztük mi is, illetve az erszényes emlősök, ahol egy kifejezetten hordozásra alkalmas szervet is találhatunk: az erszényt.
Mik bizonyítják, hogy mi is hordozott élőlények vagyunk?
Aktív hordozott – a fejlett reflexek igazolják
Működőképes, de nem tökéletes érzékszervek
Stabil, de támogatásra szoruló hőszabályozás
Folyamatos kapcsolat szükséges a gondozó személlyel
Napok óta zakatol egy téma a fejemben, nem igazán tudtam róla megfeledkezni, így leírom nektek a gondolataimat. A múlt héten szerencsém volt egy érdekes beszélgetést végighallgatni, mely érintette azt a gondolatot is, hogy belső motiváció hiányában semmit sem lehet elérni és külsőleg nem lehet senkit motiválni. Sporttevékenységgel volt kapcsolatos a beszélgetés, és akkor és ott hirtelen egyet is tudtam vele érteni, de volt bennem valami kis bizonytalanság, hogy valami mégis hiányzik a képből.
Másnap kéttotyogós napom volt, saját két és fél évesem mellett a három éves keresztfiamra vigyáztam, és elbűvölve figyeltem a két manó csibészkedéseit. Mikor a Városmajor felnőtt játszóterén (elnézést a házi szóhasználatért, de ez egy remek hely nem csak a sportolóknak, de a családosoknak is, mindenki mászhat amire csak akar) a nagylegény meglátott egy kihívásokkal teli másznivalót, elbizonytalanodott, közölte, hogy ő erre nem tud felmászni. Sok, náluk jóval nagyobb gyerek ugrándozott már ott, nagyon vonzó hely volt. A lányom, aki egészen pici korától kezdve pókocskának készül, azonnal reagált. (Én gonosz módon már korábban leszögeztem, hogy csak oda mehetnek fel, ahova önerőből sikerül, nem fogom emelgetni őket, így csak figyeltem az eseményeket, vajon hogy oldja meg a két cimbora) Fogta magát, felmászott, majd pillanatok alatt felhúzta a barátját. A következő körben (mert azért a karomba ugrálni szabad) már a pici fiú volt, aki előrement és mikor felért, ugrált örömében és azt kiáltozta: Látod, egyedül _is_ sikerült ! Ekkor értettem meg, mi volt az, ami már egy napja nem hagyott teljesen megnyugodni.
A kisgyerek, amikor valami újat tanul, rengeteg csetlés-botlás árán éri el azt, amire vágyott: az átfordulás, a négykézláb haladás, a járás mind ilyenek. De nem igazán látni olyan babát, aki nem fordul a sikeres akció esetén a neki fontos személy felé ragyogó pofival, hogy lássa, mit szól hozzá az, akinek/akiknek számít a véleménye. Nagyon fontos ez a pont a tanulás során, hiszen így tanuljuk meg, hogy remek dolog felállni a talajon, de nem biztos, hogy olyan nagy sikert arat az, ha ugyanezt az akciót az ablakpárkányra mászva fogjuk előadni. A tekintélyszemélyek reakciói így befolyásolják a tevékenységeinket. Inkább vagyunk hajlamosak abba a folyamatba több energiát fektetni, amire pozitív visszajelzés érkezik, mint abba, ahol nem kapunk visszajelzést, vagy kifejezetten negatív a válasz.
Korábban írtam a kiégésről, ami sajnos korunk egyik igen gyakori jelensége, ami motivációvesztéssel jár és gyakran a sikerélmények, a pozitív visszajelzések elmaradása és a mentális túlterheltség áll mögötte.
Kisgyermekes szülőként, szakemberként, sportolóként, de bármilyen minőségben, ha az ember nem kap elfogadást és támogatást, akármilyen erős belső motivációval rendelkezett is korábban, elfárad. Ha elfárad, a belső motivációja is elfogy egy idő után és elveszíti a célt, amiért küzdött.
SNI kisdiákként vagy SNI gyermeket nevelő szülőként a célok olykor mások lehetnek, mint egy neurotipikus vagy sérülést nem hordozó gyermek esetén. Ezeknek a családoknak még több elfogadásra és támogatásra lenne szükségük. De akár speciális igényekkel rendelkezünk, akár nem, nagyon fontos, hogy megleljük azt a közeget, ahol elfogadást és támogatást kapunk és hisznek bennünk. Megérdemeljük.
Sokat lehet hallani mostanában a fenntarthatóságról és a felelős gondolkodásról a táplálkozás terén. Most szeretnék még pár további szempontot felvetni, miért előnyös számunkra, ha szoptatjuk kisbabánkat és miért érdemes a katasztrófa sújtotta területekre laktációs segítségnyújtást biztosítani a túlélők számára a tápszer csomagok mellett/helyett.
A kisbaba számára édesanyja teje a legmegfelelőbb táplálék. A legjobb, ha ehhez szoptatás révén jut, ha ez nem megoldható, akkor lefejve. Ha erre sincs lehetőség, akkor egy másik édesanya teje donáció révén szintén jó megoldást nyújthat, és csak ekkor, ha sem a saját anyatejjel, sem donor anyatejjel történő pótlás nem áll rendelkezésre, akkor jöhetnek szóba az anyatej helyettesítő tápszerek, mint következő lehetőség a megoldások között.
A tápszergyártás hozzájárul a földterületek nem megfelelő kihasználásához: erdőirtáshoz és talajerózióhoz vezet. Egy vizsgálat megállapítása szerint Mexikóban egy kilogramm tápszer előállítása 12,5 m2 esőerdő kiirtásába kerül.
A tápszerek gyártása és csomagolása toxinokat (méreganyagokat) hoz létre és papírt, műanyagot és a fémdobozgyártáshoz ónt használ föl. A veszélyes dioxinok a papírgyártás melléktermékei
A tápszergyártás szennyezi a vizeket. A tehenek ürüléke és a takarmánytermesztéshez használt műtrágya megfertőzi a folyókat és a talajvizet, és ezzel kihat a folyókra és talajvizekre támaszkodó ökoszisztémákra. Az Earth Save Internationalnél dolgozó John Robbins becslése szerint az USA mezőgazdaságának tulajdonítható vízszennyeződés (ide értve a termőföld lemosódását, növényvédő-szereket és állati ürüléket) mértéke nagyobb, mint az összes kommunális és ipari forrásból eredő szennyezés együttesen. Ott, ahol a tápszer elkészítéséhez elengedhetetlen higiéniai feltételek nem adottak, gyakrabban fordulnak elő akár halálos kimenetelű fertőzések a csecsemők körében, mintha szoptatná őket az édesanyjuk. Ráadásul mélyszegénységben gyakori jelenség, hogy gyakran felhígítják a tápszert, ezzel a csecsemőt fontos tápanyagoktól fosztják meg és ez is hozzájárul a betegségekhez és a csecsemőhalandósághoz. A “cumisüveg-betegség” évente másfélmillió kisbaba halálát okozza.
A tápszergyártás szennyezi a levegőt is. A metángáz a széndioxid után a második, amely hozzájárul az üvegházhatáshoz és a globális felmelegedéshez; a teljes éves globális metánkibocsátás 20 %-ért (100 millió tonna metángázért) a tehenek gázkibocsátása és ürüléke felelős
A tápszergyártás folyamata energiát fogyaszt. A tápszer egy gyártási folyamaton megy keresztül, majd pedig porrá alakítják, ami magas hőmérsékleten történik. Ez a folyamat világszerte hatalmas mennyiségű villamos energiát emészt fel. A cumisüvegek, etetőcumik és a mesterséges táplálás egyéb kellékeinek gyártása szintén energiaigényes.
A tápszer sok pénzbe kerül és ez a pénz jobb helyre is kerülhetne, például földünk, levegőnk és vizeink megtisztítására.
A tápszer-, csomagolás- és cumisüvegkellék-gyártáshoz szükséges nyersanyagok szállítása értékes üzemanyagot fogyaszt. A feldolgozás után pedig a tápszert sokszor a gyártás helyétől több ezer kilométerre kell eljuttatni. A cumisüvegek, etetőcumik és egyéb etetési kellékek gyártásához nagy mennyiségű műanyagot, gumit, szilikont és üveget használnak fel. Az egyre fogyatkozó számú hulladéklerakóba kerülő műanyag cumisüvegek, etető- és nyugtató/játszócumik.
Mit tehetünk ez ellen? Ha megoldhat, akkor szoptassuk gyermekeinket két éves korukig, illetve addig, amíg a baba-mama párosnak ez megfelelő. Ha pótlásra lenne szükség, azt minél szoptatásbarátabb módon tegyük. Ha pedig “fölöslegünk” akadna, ás ha a család számára belefér és megoldható, akkor érdemes anyatejet leadni.
Sokat olvashatunk a kiégés jelenségéről, amit korábban a magas pozícióban dolgozó üzletemberek túlhajszolt életmódjához kötöttünk. Azóta tudjuk, hogy a jelenség sokkal többrétegűbb, mint egy szűk csoportot érintő ritka jelenség, és mind szakmailag, mind egy ettől eltérő élethelyzetben ki lehet égni.
Mi is tehát a kiégés (burnout)?
A kiégés egy olyan speciális jelenség orvosi elnevezése, amely vezető tünete a fizikai-érzelmi-mentális kimerülés, mely hosszabb ideig tartó stressz, fokozott érzelmi megterhelés következtében alakul ki. Az állapot során a személy tartós tehetetlenséget, inkompetencia-érzést, csökkent munkakedvet él meg, motivációja és teljesítménye csökken, elfoglaltságait monotonnak és értéktelennek ítélheti meg. Kapcsolatai felszínessé vagy konfliktusossá válhatnak, a személyes szükségletek eközben háttérbe szorulnak, és akár egészségkárosodás is kialakulhat. Az anyaság egy 24 órás készenlétet igénybe vevő, mentálisan, lelkileg is megterhelő munka, ahol nagyon ritkán érkezik azonnali pozitív visszajelzés, illetve nagyon kevés tevékenység van olyan, aminek látható nyomai maradnak akár aznap estére. Gondoljuk végig: a háztartás mindennapi feladatai jellemzően a gyerekekkel otthon lévő személyre hárulnak akkor is, ha a pár tagjai amúgy igyekeznek mindketten részt venni a mindennapi feladatokban, mivel párja a legtöbb családban jellemző keresőmodelleknek megfelelően fizikailag nincs jelen. A gyerek(ek) fizikai életben tartása is komoly munkával jár az őt gondozó szülő számára, és ha a gyermek lelki jól-léte is szóba kerülhet, akkor az erre fordítható energiákat is elő kell teremteni valahonnan. Mivel szülőként elkerülhetetlen az intenzív érzelmi bevonódás, sőt a jó szülő-gyerek kapcsolatnak épp ez a lényege és a szülői szerep nem elhatárolható más életterületektől és nincsenek a „munkavégzésnek” időbeli korlátai, emiatt szinte egyáltalán nincs lehetőség regenerálódásra. Különösen veszélyeztetett pozícióban vannak azok a szülők, akik családjában magatartási vagy tanulási zavarral küzdő vagy krónikus beteg gyerek él, illetve az egyszülős családok fenntartói. Hogyan lehetne ezt mégis megelőzni, hiszen a család egészének működése szempontjából sem, sőt, a gyerek későbbi problémamegoldó repertoárjának kialakítása szempontjából sem mindegy, hogy milyen mentális és fizikai állapotban vannak a szülők?
Ugyan az nagy egyéni változatosságot mutat, kinek mi jelenti a feltöltődést, de néhány általános érvényű gondolatot felsorolnék most, érdemes elgondolkozni rajtuk:
a szülők családi élettel kapcsolatos elvárásainak racionalizálása elengedhetetlen, hiszen egy vagy két ember nem képes azt nyújtani, amit korábbi generációknak a szülők-nagyszülők-szomszédok-rokonság együttesen adott
a szülői szerepen túli szerepek megkeresése és kiteljesítése- akár a munkahelyi sikerek, akár egy hangulatos randi mind segítenek feltöltődni.
sajátidő biztosítása -akár csak bámulni magunk elé, akár egy hobbit űzni szintén örömforrás lehet a mindennapok taposómalmában
sport
segítség kérése: ha még jól érezzük magunkat a bőrünkben, vagy már döcögősnek érezzük a szekerünket, mindenképp fontos, hogy ne akarjunk mindennel egyedül megbirkózni, nem szégyen a segítségkérés
támogató közeg kiépítése – az elfogadás megtapasztalása, a szeretetteli támogatás érkezhet a baráti körből, sporttársaktól, szülőtársaktól, vagy a családból akár, de a támogató közeget erősítheti akár egy jó pszichológus, lelkész, vagy coach is.
A boldog gyermekkor elengedhetetlen része a kiegyensúlyozott, boldog szülő. nem szabad lemondani a saját örömeinkről, akkor sem, ha azok nem feltétlenül a gyerekhez kötődnek. Gondoljunk a repülőgépre: először saját magunkra kell felhúzni az oxigénmaszkot, hogy utána minden körülöttünk lévőnek tudjunk segíteni. Tegyünk szülőként is így!
