Category: Generációk, traumák

Posted on

Várandósság és normatív krízis

Várandósság, szülés, gyermekágy és veszteség. Meghökkentő párosítása néhány olyan kifejezésnek, mely alapján először szinte mindenki a kisbaba elvesztésére gondol.

Most azonban nem erre gondolok.

Minden várandósság, minden baba születése felforgatja a korábbi rendet, a korábbi rendszert – és bizony elveszítjük korábbi életünk.
Az addig sikeres és idejét önállóan beosztó nő idejével a pici érkeztével már nem csak maga rendelkezik, a test alakja erősen megváltozik, a partner, a szerelmes apává érik és ez csak egy-két dolog azok közül a dolgok közül, amik örökre megváltoznak.
Ez a változás nem könnyű.
Ez a változás veszteségek láncolata.
Ez a változás ajándék.
Ez a változás boldogságot és örömet is hozhat.

Normatív krízisnek hívják az ilyen jelenséget, amikor az ember életében valam olyan gyökeresen változik meg, hogy az életének az alapja máshová kerül. A pár eddig megszokott helyett a kisbabás családok megszokott élete lesz a norma. Az, hogy ki mennyire alamazkodik könnyen egy ilyen változáshoz, az nagyon egyéni és nem csak az érintettek személyisége, hanem a pillanatnyi élethelyzet és mentális állapotok is befolyásolják.

Amikor egy kisbaba megszületik, általában a szülőknek már van egy kialakult képe a piciről, vannak elvárásaik a baba működésével kapcsolatban, sőt, saját szülői működésükkel kapcsolatban is határozott elképzeléseik vannak. Jelentőséggel bírnak ezekben a helyzetekben az adott családra jellemző korábbi tapasztalatok, hiedelmek is (Nagyanyámnak, anyámnak is könnyű/nehéz szülése volt, nekem is olyan lesz. Anyámnak se volt teje, nekem se lesz…) – az adott kultúra hiedelemvilágáról nem is beszélve. A babák azonban az esetek többségében nem veszik figyelembe ezeket a hiedelmeket. Nem úgy és nem akkor kérnek enni/alszanak/bújnának, ahogy az ember a várakozás közben azt elképzelte. Mára sajnos a 20. századi történelem és szokásrend ismeretében kimondhatjuk, hogy a több generációs együttélés előnyeit elveszítettük, mert hiába él esetleg több generáció együtt, a gyermekvállalásban, szoptatásban annyira eltért a 20. századi gyakorlat a biológiai normától, hogy elveszett a családok kezéből az a problémamegoldó repertoár és az a beavatási rendszer, ami az ilyen normatív krízisekben segítségünkre lehet.
A kulcs a változások elfogadásához mindenkinek más.
Az, ami mégis közös pont lehet, maga a gyászfolyamat. Az elképzelt gyermektől való búcsú a valós gyermek fogadásáért. A búcsú a megálmodott gyermekágytól, hogy megélhessük a megszületett babával az igazi, valódi gyermekágyat. A várandósság végének elfogadása, az addigi korszak véget érésével való megbékélés érdekében. Bármilyen boldogság karunkba venni a frissen születettet, teljesen érthető és elfogadható, hogy ambivalens érzések tömegeit éljük meg. Ami nagyon fontos, hogy higyjünk magunkban, a gyerekeinkben, és tudjuk, hogy ha nem is minden alakul úgy, ahogyan terveztük, de a természet bölcs, és pár dolog kivételével mindig mondhatjuk: újratervezés.

Posted on

Mit is érzünk és miért nehéz ez?

Több generáció nőtt fel úgy, hogy nem volt sem módja, sem elfogadó közege az érzelmei megélésére és kifejezésére. Az a gyerek, aki hangosan sírt, kiabált hamar megkapta – életkorától függetlenül- a hisztis címkét. Sem elfogadni, sem kezelni nem tanulhatta meg az érzéseit, de sokszor még felismerni sem.
Az a kisbaba, akit a születése után azonnal elvittek az édesanyjától és csak 3 óránként 20 percre találkozhatott vele egy héten keresztül hiába jelezte a szükségleteit, esélyt sem kapott arra hogy választ kapjon a jelzéseire, így haza már a tanult tehetetlenség állapotába kerülve mehetett csak.
Azok a gyerekek, akik ezekkel a tapasztalatokkal kezdték az életüket, gyakran még felnőve sem tudják könnyen értelmezni sem a szükségleteiket, sem az érzelmeiket, és ami még nehezebbé teszi ezen generációk dolgát, hogy a csecsemőkorból hozott minta sem segíti a biológiai norma szerinti utódgondozásban. Nem csak azért, mert az összegyűjthető információk gyakran ellentmondanak egymásnak, hanem azért , mert az a közeg, ami eredetileg támogató közegként kellene funkcionáljon, legtöbb esetben a saját gyakorlata miatt elbizonytalaníthatja a friss anyát és apát. A háztartásokban manapság alkalmazott technológiai szint, valamint a környezeti feltételek is annyira eltérnek a korábbi állapotoktól, hogy mind a babát/gyermeket érő ingerek mennyiségében és minőségében is másfajta kezelést igényel a helyzet.
Az, hogy ezeken a nehézségeken túl lehessen lendülni, egyrészről rengeteg önismereti munkára és sok sok tudatos döntéshozásra lehet szükség, másrészről pedig nagyon fontos elfogadni, hogy a jelenkori generációknak mind a gondozása, mind pedig a nevelése során teljesen már szükségletei vannak, mint a jelenlegi nagyszülői, szülői generációknak.

“Hogyan is tudná elviselni, hogy a lánya ordítson dühében, amikor ön még nemet sem mert soha mondani a saját édesanyjának? Hogyan tudná elfogadni, hogy sír a fia, amikor ön soha egy könnycseppet sem ejtett?
Egy apa, aki sosem mutatja ki az érzelmeit, valószínűleg azt fogja elvárni a fiaitól, hogy ők is olyan ‘erősek’ legyenek, mint ő. Egy anya, aki nem mutatja ki, mit érez, nehezen fogja elviselni, amikor a kislánya kiabál…
Megtiltja magának, hogy érezzen bizonyos érzelmeket? Akkor ezeket az érzelmeket megtiltották önnek a szülei, vagy pedig elfojtotta, mert túl veszélyesnek találta őket… Ha elfogadná, hogy ezeket az érzelmeket a fia vagy a lánya kifejezi, az azt jelentené, hogy helyteleníti azt a tudattalan döntést, melyet gyerekkorában hozott… és meg kellene kérdőjeleznie a szüleitől kapott nevelést… Azért nem akarja hallani, ahogy a gyermekei kifejezik érzéseiket, hogy megvédje a szüleiről alkotott képét.”

(Isabelle Filliozat)

Posted on

Generációs különbségek – a gyógyulás lehetőségével

A társadalom legkisebb funkcionális egysége a család – nem önmagában az ember, hanem az a csoport, amelyen a legfontosabb, elemi kötődéssel bír.

Ha megfosztjuk az egyént a családjától, igyekszik másik, számára biztonságot adó csoportosulást keresni. Fontos tudni azt is, hogy az, aki számára már csecsemőként megadatik a feltétel nélküli elfogadás, a megértés és szeretet, ott, ahol ezt megtapasztalja kiegyensúlyozottan, jól működik és ez a közösség nem csak megtartó menedékkel bír számára, hanem óvni, védeni fogja azt, jó eséllyel nem fogja követni azoknak a külső utasításoknak a tömegét, amik veszélyeztetnék ezt a közösséget.

A rendszerkritikus gondolkodás képessége és a saját utuk követésének képessége azokra az emberekre jellemző, akik értékesnek, jónak tartják magukat, gondolataikat pedig meg merik osztani másokkal.

Azok a totalitárius rendszerek, amikről az idevonatkozóan feljegyzett, pontos adataink vannak, mind beleszóltak az újszülött csecsemők gondozásába, határozott iránymutatással bírtak arra nézve, szabad-e ringatni,. megszoptatni, testkontaktusban tartani a kisbabát – jellemzően szigorú napirendet, nem-szoptatást vagy meghatározott keretek közti szoptatást javasoltak, a testkontaktus elkerülését. Kitűnő példa erre a náci Németországban elterjedt kifejezés használata, ami a mai napig előfordul: Affenliebe. (majomszeretet) Sajnos még a mai napig tartják magukat azok az elképzelések, amik ezt a rendszert, amit Johanna Haarer a Német anya és első gyermeke című könyvében megfogalmazott. (Jusson eszünkbe a kisbabák alvástréningje, a suttogós napirend, amik még mindig elérhetőek, és elterjedtek az édesanyák között)

Mi ennek az előnye a rendszert tekintve?

Az egészséges kötődési mintázatok helyett kialakuló mintázatok az egyén szintén jelentősen megnövelik az erős ideológiai minták követésének esélyét, az egyén könnyen befolyásolhatóvá és fanatizálhatóvá válik, azaz mind az ideális katonát, mind az ideális követőt ki lehet alakítani belőlük, és a többedik így felnövekedő generáció esetében az eredeti adaptív viselkedésforma már csak nyomokban jelenik meg.

Állatkísérletekben (patkány) vizsgálták, milyen hatással lehetnek az első idők az kölyök későbbi utódgondozására. Azt tapasztalták, hogy a kölykök olyan utódgondozási, szoptatási mintázatokat követtek (természetesen változatlan körülmények között) saját utódaiknál, mint amiben részük volt. Azok az anyák, akiknek magas oxitocinszintjük volt, szülés után hozzájuthattak kölykeikhez, sejtszinten is egy olyan mintázatot közvetítettek utódaiknak, ami nem csak későbbi utódgondozásukban, hanem stressztűrésükben is pozitívan befolyásolták őket. Ezzel szemben azok az anyák, akik maguk is ridegséget tapasztaltak meg saját anyjuktól, maguk sem tudtak a kölykök felé fordulni, maguk sem nyalogatták, terelgették az utódokat. Azok az anyák viszont akik ugyan elhanyagoló anyától születtek, de melegen, magas oxitocinszint mellett nőttek fel, képesek voltak az utódjaikat megfelelően ellátni.

Van tehát lehetőség sejtszinten is újraírni ezeket a mintázatokat és ha gyermekeink már elfogadásban és támogatásban nőnek fel, ők már mentesülhetnek azoktól a sebektől, amit anyáink, nagyanyáink szereztek.

(A kép forrása: index.hu/techtud/2019/03/13 )

Posted on

Lehetőségeink traumatizáltként

Vannak helyzetek, amik ellen nem tudunk tenni. Van, amikor nehéz helyzetbe kerülünk. És van, amikor úgy sérülünk, hogy akkor és ott esélyünk sincs még csökkenteni sem a sérülést. Mégis, utána fel kell álljunk, és élni tovább az életünket.

Abúzus. Bántalmazás. Nemi erőszak. Elhanyagolás. Traumatikus szülés.

Mind olyan kifejezések, amikkel nem szeretünk saját életünk kapcsán találkozni, mégsem hunyhatjuk be a szemünket. Ma nagyjából minden harmadik nő átélt már élete során zaklatást vagy erőszakot. (A fiúk, férfiak ide vonatkozó adatai még nehezebben becsülhetők, mivel a hagyományos férfias viselkedés gyakran nem engedi meg az áldozatnak sem a segítség kérését, sem magának a traumának a beismerését)
Nagyon sokan már gyermekként tapasztalják meg- és nem is elsősorban idegenek révén, hanem hozzájuk közel állók által éri őket olyan trauma, ami meghatározza későbbi életét, önértékelését, szexualitását, szülését, gyermekágyas időszakát is. Gyakori jelenség az is, hogy a korai időszakban átélt traumák nem is tudatosan vannak jelen, mégis kifejtik hatásaikat.

dr Bruce D. Perry adatai és tapasztalatai, valamint pszichiátriai és neurológiai kutatások alapján kimondhatjuk, hogy az agy a bántalmazásra adekvát módon reagál és ha az visszatérő elemként van jelen az érintett életében, vagy fokozott éberségi állapotot, vagy hozzászokást is eredményezhet neurológiai szinten. Elmondhatjuk emellett azt a sajnálatos tényt, hogy minél fiatalabban éri trauma az áldozatot- a gyermeket, fiatalt, annál jellegzetesebben és hosszabb távon kimutatható az eltérés az érintett idegrendszeri működésében, azonban ezek a hatások megfelelő terápiával illetve szeretetteli, biztonságos kapcsolatokban történő támogatással kezelhetőek, csökkenthetőek lehetnek.

A fenti adatokat nem bővítő szülészeti erőszak – aminek létét többen tagadják, illetve egy traumatikus szülés is feldolgozást igényelhet, és különleges felkészülést igényel a következő gyermek születése előtt, hogy az a legjobban alakulhasson.

A túlélő, akár gyermekkori abúzust, akár későbbi traumát élt át, fontos, hogy a teljes várandós-gondozás során olyan támogatásban és elfogadásban részesüljön, melyben nem csupán nem ítélik el a vele történtek miatt, hanem mind fizikai, mind lelki szinten megtarthatja a kontrollt a testével és gyermekével kapcsolatban. A várandósság alatt, illetve esetlegesen a szülés során előbukkanó emléknyomok, emlékbetörések, az érzések legalizációja, kimondása gyakran gyógyító hatással bír. A szülési traumák feldolgozása pedig pozitívan befolyásolhatja az anya gyermekéhez, társához való viszonyát is.

Amennyiben ilyet tapasztaltunk életünkben, amikor már érettek vagyunk rá, ne szégyelljünk segítséget kérni! Nem vagyunk egyedül.

A fotó forrása bbc.com

Posted on

A testkép és a szülés utáni regeneráció

Az ember, amíg a szerettei szemében látja magát, ideális esetben szépnek, vonzónak, kellemesnek tartja magát. Kicsiként, pici gyerekként ez a legtöbb esetben meg is valósul, aztán szép lassan eljön a kamaszkor, amikor a kortárs csoport véleménye, az aktuális ideálok válnak mérvadóvá. Ifjúként általában a legtöbben aktívan sportolunk – ki esztétikai okokból, ki magáért a mozgás öröméért, majd a gyermekvállalás idején a legtöbben abbahagyják a rendszeres testedzést. A várandósság során bekövetkező testi változások és a legtöbbünkre jellemző mozgásszegény, ülő életmód azonban jelentősen megnehezítheti nem csak a szülést, de a gyermekágyat és az utána következő babapopsi-emelgetős, totyogó után szaladós időszakot is. Ez ellen azonban nincsen más varázsszer, csak a mozgás maga.

No de mik is azok a dolgok, amik a szülést követő regenerációnál feltétlenül fontosak?
Először is, fel kell számolnunk azokat a hiedelmeket, amik megnehezítenék az életünket: önzés sportolni, énidőt biztosítani, eljárni, szoptatás mellett nem szabad sportolni… A második lépés végiggondolni, milyen mozgástevékenység szerezne nekünk örömöt és milyen lehetőségeink vannak.

A gyerekágy után a legtöbb édesanyának a következő területeken van szüksége támogatásra: a medenceöv és az alsó gerincszakaszt támasztó izomzat megerősítésére, mivel a várandósság alatt az ágyéki homorulat fokozódik, hogy a várandósság alatti súlytöbblet a szeméremcsontra is picit rá tudjon terhelődni és ne csak a gátizomzatot terhelje, azonban ha ez az állapot szülés után is sokáig megmarad, az derékfájóssághoz vezethet. Ennek remek útja, ha gátizomtornát végez az ember lánya és a core izomzatát is erősíti. Ha a várandósság alatt a szétnyílt hasizom nem áll magától helyre, akkor erre speciális gyógytornát is érdemes végezni. Az alsó végtagok is fokozott megterhelésnek voltak kitéve a várandósság alatt, így arra is nagyon kell figyelni, hogy az ízületeket ne terheljük túl, érdemes először olyan gyakorlatokkal kezdeni az edzést, amik az ízületi stabilitás elérését célozzák.

Amikor először kezdünk egy új mozgásformába, vagy akár újra kezdjük a régi kedvencet, fontos a fokozatosság és a test jelzéseinek figyelembe vétele. Szoptatós mamáknál nagyon fontos, hogy a melleket ne sértsük meg, ezért egy nem szorító, nem nyomó, méretében és szabásában megfelelő és a melleket stabilan rögzítő melltartóra szükség van. A sporttevékenység végzése közben/után nyugodtan szoptathatunk, a tejtermelést nem befolyásolja negatívan az intenzív testmozgás. Ami jól esik a mamának, és segít őt jó fizikai és mentális állapotban tartani, az nem csak neki, önmagának, a babának, de az egész családnak jót tesz. Szerencsére ma már több olyan mozgásforma létezik, amit akár a babával együtt, vagy a babával testkontaktusban is végezhetünk. Sportolás előtt érdemes megszoptatni a babát, mert a minél üresebb mellek jobban viselik az esetleges rázkódást. Edzés után pedig a tusolással vagy akár csak a mellek leöblítésével eltávolíthatjuk az izzadtságot, hogy a sós íz ne zavarja a babát a szopizásban. Mozgásra fel!