Úgy terveztem, hogy ha már tegnap nem jutottam hozzá a bejegyzés íráshoz, ma kora reggel, ha a pici lányom vagy a négylábúak egyike kipiszkált az ágyból, gyorsan billentyűzetet ragadok.
Nos, amint az megszokott, most is minden másként alakult. A picur az apját ébresztette, aki bravúrosan elrendezte a reggelt, délelőttöt, és az egész család hagyott engem aludni. Most pedig kint tekergek a Tabánban a kiskutyánkkal. Abban a parkban, ami kislányként mindig az ígéretek földjének számított. Amikor pici voltam és a nagymamám vigyázott rám, többször elsétáltunk ide vele. Talán ezért, talán önmagáért, de a Tabánban megnyugvást találok a legzaklatottabb helyzetekben is.
Ma anyák napja van.
Rengeteg érzés és gondolat kavarog bennem.
Ha azokra az anyákra gondolok, akik most nem tudnak eledelt, ruhát, fedelet adni a gyermekeiknek, ha azokra, akik maguk is olyan állapotba kerültek, hogy magukat sem tudják már ellátni összefacsarodik a szívem. Ha azokra az anyákra gondolok, akik most életkoruk, betegségeik miatt el vannak zárva a szeretteiktől, akik ma sem kaphatnak egy szoros ölelést, netán technikai lehetőségük sincs rá, hogy akár csak egy szót váltsanak velük, végtelenül elszomorodom és aggodalom tölt el.
Azok sincsenek könnyű helyzetben, akik nap mint nap dolgoznak, tanítanak, életben tartanak, gyakorlatilag külső kapcsolatok nélkül a családjuk körében, különösen akkor, ha egy személyben kell helytállniuk a 0-24ig tartó szolgálatban.
Anyává sokféleképp lehet válni és nincs két ember, aki ugyanúgy élné meg az anyaságot. Egy azonban közös: az anyaság teremtő erő. Akkor is, ha valaki gyermeket szül, akkor is, ha elveszìti a gyermekét. Akkor is, ha életadó, akkor is, ha szív szerinti édesanya. Teremtő erő, ha sose vállal gyermeket, de másokat támogat és erősít. Anyákként teremtenek a gyógyítók, az ápolók. Anyai minőség ez, de nem csupán az.
Ez az az erő, ami megéleli a gyümölcsöt, megvédi a gyengét, támaszt nyújt a szükséget szenvedőnek.
Boldog anyák napját kívánok mindenkinek!