Gondoljuk végig, mi jelenik meg ezen az infografikán, amit Iványi Anna készített. A 18 év alattiak negyede, felette meg még többen élnek át szexuális abúzust.
Ha bemegyek a közértbe, négy belépő ember közül valaki túlélő. Ha felszállok a buszra, szinte biztos, hogy együtt utazom abúzustúlélővel. A családomban biztos, hogy él, vagy élt valaki, aki megtapasztalta.
Azok, akik átélték, gyakran nem is emlékeznek rá, mi történt, olykor abból az időszakból nincsenek felidézhető emlékeik, mások számára pedig megfogalmazhatóan tudatosan maradtak meg az események.
Fontos tudnunk, hogy azokban a helyzetekben, amikor esetlegesen a túlélő kontrollt veszít az események felett, könnyebben előtörhetnek testérzetek, könnyebben traumatizálódhat újra. Gyomorszorító a példa, de egy 2-3 éves gyermek számára egy átlagos pénisz mérete nagyjából olyan arányokkal rendelkezik, mint ahogy egy 3,5 kilós újszülött viszonyul egy felnőtt nő hüvelyéhez. A gyermek nem biztos, hogy egyáltalán meg tudja fogalmazni, ki és hogyan bántotta, azonban később felnőttként, akár a saját szülésekor emlékbetörések, a testemlékek előhozhatják a traumát.
Az, hogy ki az, aki túlélőként jár közöttünk, az nincs senkinek a homlokára írva, függetlenül attól, férfiként vagy nőként vagy gyerekként kellett túlélővé válnia.
Hiszem, hogy az a tapintat és odafigyelés, ami egy túlélő támogatásához szükséges, mindenkinek jár és tőlem telhetően eszerint végzem a munkámat.
Amit barátként, családtagként, ismerősként tehetünk ha ilyesmi kerül tudomásunkra, az egyik oldalról az áldozat meghallgatása, elfogadása, támogatása, másrészről elévülési időn belül az igazságszolgáltatás felé az események feltárása. Ha pedig saját élményeink vannak, akkor sincs késő segítséget kérni, a feldolgozás életminőséget javító hatása nagyon jelentős.