“De jó, hogy már itt vagy, mindjárt csinálok egy kis helyet a kanapén, hogy le tudjunk ülni, tudom, hogy vacakul nézünk ki, tudom, hogy egész nap semmi értelmeset sem csináltam.
Reggel, mikor felkeltem, és leért a kávé, ébredt a legkisebb. Épp csak a mosogatógépet és a mosást tudtam elindítani, mire a nagyobbacska megreggelizett. Aztán a pici párszor lebukta magát, és mire átöltöztettem, már pakolhattam is össze a nappalit, amit a nagyobb széjjelrámolt. Aztán mire túlestünk a tízórain és sikerült feltakarítanom, amit kiborogatott a nagy, addigra már indultunk volna a játszótérre, de bekakilt a pici. És azonnal rájött, hogy álmos és éhes, így aztán belealudt a szoptatásba. És ott álltam a két és fél évessel meg a pici babával, és még az ebédet sem sikerült elkészíteni, a nagy türelmetlenkedett s meg sem mertem moccanni, mert tudom, hogy ha ilyenkor felébred, akkor felborul a teljes napi menetrend, amúgy is csak rövideket szokott aludni. Na, ma nagyot aludt. Közben a nagy szétrámolta a ruhásszekrényüket, fellocsolta a fürdőszobát és amikor bekakilt, levette az összes ruháját és hogy segítsen, belepakolta a szennyeskosárba. A pelust is. Nyitva.
És akkor még nem is ebédeltünk.
Feladtam, rendeltünk valamit. Amikor megérkezett a futár, és meghozta az ételt, leültettem a nagyot, hogy egye meg. Itt derült ki, hogy brokkoli van a zöldséglevesben. Puff, nem szereti. Ravasz voltam, második fogásnak palacsintát rendeltem, az legalább elfogyott. Az enyém is. A pici folyamatosan cicin akart lógni. Bepakoltam a következő mosást, lesikáltam a fürdőszoba összekent felületeit, kivakartam az összes gyereket – a nagyot a lekvárból, a kicsit a bukásból – és újra megpróbáltam elindulni velük, majd alszik mindkettő a séta közben: a nagy a babakocsiban, a pici a hátamon. Ráadásul napok óta itt állnak a csekkek a polcon, legalább elmegyünk a postára és feladom őket.
El is indultunk, oda is értünk, végig is álltam a sort az üvöltő picivel és a nyafogó naggyal, mert egyik sem volt hajlandó aludni. Na, mit gondoltok, mi maradt otthon az induláskor? Igen, jó a tipp. A pénztárcám.
Gondoltam, a játszótéren picit szusszanhatok és a gyerekek is jól érzik magukat, aztán mehetünk haza. Itt legalább nem tévedtem, mindkettő remekül szórakozott, mikor a teli pelust vittem a kukába (bruttó 2 méter a padtól) a nagyobb nagy élvezettel kilocsolta magukra a maradék innivalónkat – természetesen a tartalék ruhájukban voltak addigra.
Most este van, a lakás úszik, a száraz ruhát még nem tudtam összehajtogatni, a szennyeskosaram tele, a hűtőben darvadozik a mai ebédre szánt alapanyag, a dackorszakos nem akar aludni, a pici aludna, de őt nem hagyja a nagy és nem tudom, mikor jutok el végre pisilni. És a kicsi is fogzik… Látod, mi van körülöttem? Tényleg semmi értelmeset nem sikerült csinálnom ma. “
Biztos?
