Month: April 2019

Posted on

A várandósság

A várandósság komoly változásokkal jár az anya szervezete számára.

Az nem kérdés, hogy a méhünkben egy magzat fejlődik és ehhez az egész testünk alkalmazkodik. Az anya melle megnő és felkészül a tejtermelésre, a méh vérellátása fokozódik. A méhlepényen keresztül tápláljuk a növekedő kisbabát, miközben az ő növekedésével párhuzamosan az anyai szervek egyre szűkebb helyen kell ellássák a feladatukat. A várandósság vége felé a legtöbb kismama nehezebben veszi a levegőt, sokan úgy érzik, mindenüket kitölti a pocak és a kisbaba.
Az édesanya törzsének izomzata jelentős változásokon megy keresztül mind a várandósság során, mind pedig a szülést követően. Az ágyéki homorulat fokozódása a várandósság előrehaladtával némiképp tehermentesíti a medencealapi izmokat, azonban a várandósság folyamán létrejövő súlygyarapodás jelentős része az anya gátizomzatára terhelődik és csak kis részben terhelődik a szeméremcsontra. A medenceöv ízületei is felkészülnek a közelgő szülésre, a várandósság alatti fokozott relaxin termelésnek köszönhetően a sacroileacaris (a gerincet a két oldalán a medenceövhöz kötő) ízület és a szeméremízület is részlegesen flexibilisebbé válik. A hasfal nyúlása nem csupán az izomzatot, hanem a kötőszöveteket is éri, így a várandósság végére a rectus diastasis fiziológiásan is létre jön.
Az anya testtartása jellegzetessé válik, ezáltal mozgáskor a végtagokra gyakorolt terhelés is megváltozik. Jellemző, hogy a várandósság végére az anya lábboltozatai is ellaposodnak, jellemzően a relaxin hatása és a fokozott terhelés miatt lúdtalp alakulhat ki.
A szülést követően ezek a változások fokozatosan korrigálódnak, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nuklearizált családokban, különösen a többedik gyermeküket frissen szült gyermekágyasok jelentős részének nincsen módja a szülést követő regenerációs időszakot az újszülöttel bőrkontaktusban a gyermekágyban tölteni. A szülést követő azonnali babahordozás jelentős terhelést jelent az anyai szervezetre, ezért ezt a legritkább esetben ajánljuk. Azokat az élethelyzeteket, melyben az anya a test/bőrkontaktusban rákötött újszülöttel hátradőlve/félig fekvő pozícióban pihen, ilyen szempontból nem tekintem babahordozási szituációnak.

Mit tehetünk azért, hogy a várandósság során, majd a szülést követően ne alakuljon ki olyan eltérés, ami izületi fájdalmakhoz vezet?

Az első, hogy várandósan is maradjunk mozgásban. A mozgás és az egészséges, erős izomzat elengedhetetlen kelléke nem csak a könnyű szülésnek, de a gyors regenerációnak is.
A második: a gyermekágyi időszakban minél több pihenés, lehetőleg fekve, összebújva a picivel. Nem csak a méhlepény helyének a begyógyulása és a női szervek regenerációja érdekében, de amiatt is, hogy ne terheljük túl az amúgy is laza ízületeinket.
A harmadik: a mozgás fokozatos, óvatos visszavezetése mindennapjainkba. Gátizomtornával stabilizálhatjuk a medenceövet, aminek a stabilitása elengedhetetlen komponense a későbbi kényszertartások miatti derékfájás elkerülésének.

Posted on

Anyaaaaaaa! A helyemen ül!!!!

Nemrég láttam egy ábrát, amin felül egy totyogó ölelt egy kisbabát, és alatta a másik ábrán két pankrátor gyömöszölte egymást. A felirat is komoly kontrasztról tanúskodott az elképzelt többgyerekes lét és a valós között.

Nos, nem tagadhatom, hogy bizony a testvérek nem csak szép és meghitt pillanatokat élnek meg egymással, hanem civakodás, hangoskodás is része a mindennapjaiknak. Általában olyan dolgokon szokott vita kialakulni, amikre felnőtt fejjel nem is gondolnánk.

A testvérek cívódásainak evolúciós háttere is van: egyrészt a testvérek között biztonságos közegben lehet megtanulni a konfliktuskezelést (és olykor a konfliktusok kirobbantását is) – gondoljunk csak a vadonban élő állatok kölykeire, az egymást pofozgató macskakölykökre, vagy az egymás fülét húzgáló kiskutyákra, másrészt az erőforrások elosztásakor a legélelmesebb és leghatékonyabb stratégiát folytató testvér részesül először a javakban.
Mik lehetnek ezek a javak egy jóléti körülmények közt élő családban?

Nos, első sorban a figyelem.

Ha a gyerekek veszekednek, nyűgösek, akkor gyakran ez azt jelzi, hogy nem érzik jól magukat. Ha a fizikai diszkomfortot, mint lehetőséget kizártuk (jóllakott, ivott eleget, kipihent, nem kell pisilni-kakilni, nem fázik, nincs melege és nem is túl fáradt) akkor bizony a lelki eredetű kényelmetlenségekre is gondolhatunk. Akár egy korábbi csalódás miatt (feldőlt a kockatorony) , akár egy számára még megoldhatatlan feladat miatt (egyedül akarta felhúzni a zokniját és csak a felét sikerült), vagy csupán amiatt, mert egy neki fontos dolgon osztoznia kell (pont az a piros legókocka kellett volna mindegyik mű tökéletes megvalósulásához, de az is elég lehet, hogy a mama a másikukra mosolygott előbb) elveszítette a kapcsolódását a számára fontos, jelen lévő személyek valamelyikével.

Az egészen picik sírással jeleznek felénk, a picit nagyobbacskák pedig a sírás mellett egyéb, gyakran látványosabb jelzéseket bevetnek, beleértve a duzzogást, morgást, kiabálást, civakodást, csapkodást is.

És akkor el is érkeztünk oda, hogy mi lehet segítségünkre az ilyen helyzetekben.

Tökéletes és univerzális válasz sajnos nincs. Ami azonban a legtöbb esetben bejön, az a kapcsolódás állapotának a visszaállítása és a humor. Ha a civakodókat ki tudjuk zökkenteni abból az állapotból, mikor már csak az ősibb agyterületeik működése dominál, és támogatni tudjuk őket abban, hogy bekapcsoljanak a komplexebb gondolkodásra alkalmas funkciók, akkor nyert ügyünk van. A türelem, a gyerekek érzéseinek elfogadása amellett, hogy a nem megfelelő viselkedést leállítjuk (Amit csináltál, az rossz, de nagyon szeretlek és elmondhatod, mi bánt, itt vagyok és ha szeretnéd, segítek neked) biztosítja a picit afelől, hogy őt akkor is elfogadjuk, ha rosszul érzi magát, ha hibázik, és ezzel jelentősen megtámogatjuk azt, hogy a gyerek egészséges önbizalommal nőjön fel. Ha a versengős helyzeteknek keretet biztosítunk (pl. zoknigombóc-csata, ahol jól megdobálhatjuk egymást a frissen párosított zoknikkal – nagycsaládok és százlábúak ilyenkor több munícióra számíthatnak), akkor ezzel lehetőséget tudunk adni a feszültségek levezetésére és a kapcsolódás helyreállítására is – egymás közt is, velünk is.

Posted on

Pár gondolat az elválasztásról és az elválasztódásról

A babás időszaknak éppúgy bevezetése, közepe és befejezése van, mint egy jó novellának. Bevezetés a várandósság alatt, és befejezése a baba/totyogó/ kisgyerek cicitől való búcsúja körül van a biológiai programunk szerint.

Antropológiai markerek alapján a természetes elválasztódás valamikor két és fél és 7 éves kor közé esik. A fogváltás, a tej lebontásáért felelős enzimrendszer leépülése mind azt bizonyítja, hogy a gyerek elválasztódása eddigre megtörténik, általában 3,5 és 4 éves kor között. Ha egy baba elutasítja a mellet, 2 éves kor alatt általában szopási sztrájkról beszélünk.

Elválasztódás során a kicsi határozza meg annak tempóját, ami azt eredményezi, hogy a szoptatás egy idő után úgy ér véget, hogy gyakran az ember nem is tudja, mikor szopott a baba utoljára.

Egy olyan kultúrában azonban, ahol a kisbabás időszak szimbólumaként a cumi és a cumisüveg terjedt el, ahol az alap egészségügyi ellátás nem szoptatásbarát és ahol a mellek elsődleges funkciójaként annak szexuális jellegére gondolunk, nem pedig az utód táplálására kitalált szervre, ez az időszak a biológiai normához képest nagyon lerövidült. Ez nem újdonság, és nem a 20-21 századok jellemzője, a történelemben mindig voltak szoptatós és nem szoptatós időszakok. Ezt nem csupán a korabeli leírások, hanem a csecsemő és gyermekhalandósági adatok is alátámasztják: ha az anya nem vagy csak keveset szoptatott, termékenysége hamar helyreállt és már a következő babáját várta. Ilyenkor sok kisbaba született és csak kevesen érték meg a felnőttkort.

Miért írtam le mindezt?

A kulturális környezet nagyon erősen befolyásolja önnön hozzáállásunkat a magához a szoptatáshoz, illetve annak hosszához. Ha egy anya a biológiai norma szerint kíván gondoskodni a kisbabájáról, akkor már elérhető hozzá minden olyan tudományos eredmény, amivel alá tudja támasztani a döntését. Ha azonban nem akarja valamiért megvárni a természetes elválasztódás időszakát, akkor tájékozott döntése alapján el tudja választani a babát. Ilyenkor a baba-mama kapcsolat megőrzése érdekében nagyon fontos, hogy mindig őszintén kommunikáljunk a kicsivel és számítsunk az ő részéről ellenállásra. Azok a gyakran elhangzó praktikák, miszerint kenjük be citrommal a mellet vagy csípős paprikával, nem csak azért károsak, mert önmagában is traumatikussá teszi a kicsi számára az elválasztást, hanem azért, mert az addig vigasztaló, biztos kapcsolódást egy rossz élménnyel köti össze.

Az elválasztást is érdemes fokozatosan csinálni, annak a szopinak az elhagyásával, amihez a baba a legkevésbé ragaszkodik. Érdemes ilyenkor elkerülni azokat a helyzeteket, amikor a baba kedvet kapna a szopizáshoz: nem érdemes pici szopizós babához menni ilyenkor látogatóba menni hosszabb időre, vagy ha mégis így teszünk, akkor számolnunk kell az utód feltámadó érdeklődésének következményeivel.
Az elválasztásba akkor érdemes belekezdenünk, ha az elhatározásunk ez irányban megingathatatlan és végleges. Sok sok testkontaktussal, szeretgetéssel, mesével, a pici érzelmeinek elfogadásával, no meg némi kitartással a kapcsolat sérülése nélkül el lehet választani a babát.

(A képen látható kisplasztika Benkő Cs Gyula alkotása)

Posted on

A tejtermelés

A tejtermelés optimális esetben pont úgy működik, ahogy azt a kisbaba igényli. Mi a titka ennek?
A szülést követően, mikor a méhlepény már elhagyta az anya méhét, a tejtermelés felszabadul a gátlás alól, amit a méhlepény hormonjai okoztak, és megtörténik a tejbelövellés. Minél többet van egy újszülött kisbaba mellen a születését követően, annál több előtejhez jut, annál erősebb immunrendszerrel kezdi a méhen kívüli életét és annál több üzenetet küld az anyai szervezetnek, hogy itt vagyok, sok tejecskét kérek, hogy megfelelően tudjak fejlődni. És az anya szervezetének a reakcióképessége megnő. Néhány nap múlva az anyai hormonok tejtermelés szabályozó hatása háttérbe kerül és a baba kezébe – szájába kerül az irányítás. A mell ürülése határozza meg a termelés sebességét. Picit olyan ez, mint egy víztakarékos vizes tartály: ha mindig kiürítjük, mielőtt feltelne, akkor folyamatos a folyadék áramlása és rengeteg víz el tud folyni, ha viszont megvárjuk, hogy megteljen, akkor a víz folyása megáll és a következő ürülésig nem történik semmi. Az anyai mellben a “tele vagyok, ne termelj többet” üzenetet a megtelt tejcsatornák közvetítik az agy felé egy fehérje révén, ami ha a mell kiürül, eltűnik a szervezetből és újra beindul a tejtermelés.
Miért érdekes mindez?
Minden anya, minden mell más. Az, hogy mennyi tejet tud az anya melle feszülés, túltelítődés nélkül eltárolni, nagy egyéni különbséget mutathat, emiatt és a babák egyéni adottságai miatt nem mondhatjuk meg előre, mennyi időnként kell ahhoz szoptatni, hogy elég legyen a baba számára a tej. Senki sem tudja megmondani a babán kívül, mikor lakott jól és mikor fog megéhezni újra. Bízzunk a babában, egy egészséges, hatékonyan szopni képes kisbaba pontosan be fogja tudni állítani az édesanyja tejtermelését, ha valóban korlátozások nélkül, igény szerint szoptatjuk.

Posted on

Várandósság és normatív krízis

Várandósság, szülés, gyermekágy és veszteség. Meghökkentő párosítása néhány olyan kifejezésnek, mely alapján először szinte mindenki a kisbaba elvesztésére gondol.

Most azonban nem erre gondolok.

Minden várandósság, minden baba születése felforgatja a korábbi rendet, a korábbi rendszert – és bizony elveszítjük korábbi életünk.
Az addig sikeres és idejét önállóan beosztó nő idejével a pici érkeztével már nem csak maga rendelkezik, a test alakja erősen megváltozik, a partner, a szerelmes apává érik és ez csak egy-két dolog azok közül a dolgok közül, amik örökre megváltoznak.
Ez a változás nem könnyű.
Ez a változás veszteségek láncolata.
Ez a változás ajándék.
Ez a változás boldogságot és örömet is hozhat.

Normatív krízisnek hívják az ilyen jelenséget, amikor az ember életében valam olyan gyökeresen változik meg, hogy az életének az alapja máshová kerül. A pár eddig megszokott helyett a kisbabás családok megszokott élete lesz a norma. Az, hogy ki mennyire alamazkodik könnyen egy ilyen változáshoz, az nagyon egyéni és nem csak az érintettek személyisége, hanem a pillanatnyi élethelyzet és mentális állapotok is befolyásolják.

Amikor egy kisbaba megszületik, általában a szülőknek már van egy kialakult képe a piciről, vannak elvárásaik a baba működésével kapcsolatban, sőt, saját szülői működésükkel kapcsolatban is határozott elképzeléseik vannak. Jelentőséggel bírnak ezekben a helyzetekben az adott családra jellemző korábbi tapasztalatok, hiedelmek is (Nagyanyámnak, anyámnak is könnyű/nehéz szülése volt, nekem is olyan lesz. Anyámnak se volt teje, nekem se lesz…) – az adott kultúra hiedelemvilágáról nem is beszélve. A babák azonban az esetek többségében nem veszik figyelembe ezeket a hiedelmeket. Nem úgy és nem akkor kérnek enni/alszanak/bújnának, ahogy az ember a várakozás közben azt elképzelte. Mára sajnos a 20. századi történelem és szokásrend ismeretében kimondhatjuk, hogy a több generációs együttélés előnyeit elveszítettük, mert hiába él esetleg több generáció együtt, a gyermekvállalásban, szoptatásban annyira eltért a 20. századi gyakorlat a biológiai normától, hogy elveszett a családok kezéből az a problémamegoldó repertoár és az a beavatási rendszer, ami az ilyen normatív krízisekben segítségünkre lehet.
A kulcs a változások elfogadásához mindenkinek más.
Az, ami mégis közös pont lehet, maga a gyászfolyamat. Az elképzelt gyermektől való búcsú a valós gyermek fogadásáért. A búcsú a megálmodott gyermekágytól, hogy megélhessük a megszületett babával az igazi, valódi gyermekágyat. A várandósság végének elfogadása, az addigi korszak véget érésével való megbékélés érdekében. Bármilyen boldogság karunkba venni a frissen születettet, teljesen érthető és elfogadható, hogy ambivalens érzések tömegeit éljük meg. Ami nagyon fontos, hogy higyjünk magunkban, a gyerekeinkben, és tudjuk, hogy ha nem is minden alakul úgy, ahogyan terveztük, de a természet bölcs, és pár dolog kivételével mindig mondhatjuk: újratervezés.