Sokfelé olvashatunk arról, mit, mikorra kell tudjon egy kisbaba. Régebben elfogadott gyakorlat volt – és sok helyen még most is az, hogy egy négy kilós gyereknek már csak négyóránként engedélyeztek 20 percnyi szopást, majd éjszakára azt sem. Hadd sírjon, erősödik a tüdeje. Aztán hamarosan át kellett aludnia az éjszakát, csendben, a szülők megzavarása nélkül. Ha éjjel ébredt, akkor megkapta a “rossz alvó”, esetleg súlyosabb esetben a “rossz baba” címkét és a szülők valamilyen alvástréningbe kezdtek, hogy megtanítsák a babát aludni.
Hol van itt a probléma?
Nos, ott, hogy a babák remekül tudnak aludni, semmi szükségük alvástréningre. Sőt. Igaz, az alvási szokásaik erősen eltérnek attól, ami jelenleg egy felnőtt, szülőkorú ember számára optimális pihenést jelentene, azonban ennek hátterében nem más, mint a biológiai jellegzetességeink állnak.
Az újszülött élete és biztonsága természetes körülmények között az anyjától függ. Szüksége van a bőrkontaktusra, az idegrendszeri működések harmonizálására, a hőháztartás támogatására, a szoptatás révén a táplálékra, a fájdalomcsillapításra és az anyatej különleges összetétele révén az idegrendszer “huzalozása” is ekkor történik.
Mivel babáink egy evolúciós kompromisszum révén éretlenül (bár rendkívüli kompetenciákkal) születnek 9 hónapnyi várandósság után, az idegrendszer azon fejlődése, ami más főemlősöknél még méhen belül végbe mehet, nálunk már méhen kívül kell megtörténjen. A babák pedig, pont emiatt az evolúciós kompromisszum miatt nem képesek annyira lecsillapítani segítség nélkül magukat, hogy el tudjanak egyedül aludni. Segít elaludni a szoptatás egyrészt a tej összetétele miatt, másrészt a szopómozgás miatt, segíthet a ringatás, a hordozás, a bőrkontaktus.
Együttalvás esetén – a világon sok területen bevett módja a kisbabás családok éjszakai gondoskodásának – a szoptatós édesanya és a kisbaba alvásciklusai összehangolódnak, így az anya is a baba ébredései dacára a lehető legjobban ki tudja pihenni magát.
A babák és totyogók alvási jellegzetességei egyénenként is eltérnek, mégis nagyobb vonalakban több hasonlóságot mutatnak. A főbb idegrendszeri érési folyamatok: mozgásfejlődési ugrások, beszéd megindulása, valamint a fájdalmas állapotok, pl fogzás vagy betegségek mind ébredősebbé tehetik a babát, nyugtalanabbá az éjszakát. Ilyenkor az egész család elfárad, és megnő annak az esélye, hogy a végletekig kimerült anyák egy alvástréningbe kezdenek.
Azoknál a babáknál, akiket a nyugodt, pihentető éjszakák érdekében megtanítottak aludni (ma is népszerű gyakorlatnak számító alvástréning például a Ferber módszer) az alvás során emelkedett stresszhormon szint volt kimutatható, sőt, még ébredés után is ez a magasabb hormonszint volt jellemző. Hosszú távon az emelkedett stressz szint miatt komplett agyi struktúrák működésében lehetett különbséget kimutatni azokhoz a csecsemőkhöz képest, akiknek az alvását ilyen módon nem befolyásolták. Elmondhatjuk tehát, hogy az alvástréningek alkalmazásának strukturálisan is kimutatható hosszabb távú következményeik vannak.
Mikorra várhatjuk mégis, hogy egy gyerek képes legyen önállóan, minden külső segítség (átmeneti tárgy vagy személyes közreműködésünk nélkül) elaludni? Nos, a legtöbb gyerek, mire óvodába megy, megérik erre. Nem mind. De ez nem a szülők nevelési, gondozási jellegzetességei miatt van így, hanem az embergyerek biológiai jellegzetességei azok, amik az idegrendszeri érés folyamatát befolyásolják.
Nem kell félni tehát, mi történik, ha egy kisbaba mellen, a totyogó karban alszik el. Nem erősítünk rossz szokásokat, hanem támogatjuk gyermekünk idegrendszerének természetes fejlődését és érését, hogy az elalvás számára babaként és kisgyerekként is békés, boldog pillanatokat jelenthessen.