Ha anya jól van, az egész család jól van…
Természetesen ezek a szavak nem csak az anyákra vonatkoznak, hanem mindenkire azok közül a családban, akik a legtöbb időt töltik a gyerekekkel.
A kisbaba igényeinek kielégítése elsődlegessé válik a pici születésekor és ez így is van jól, azonban azok az anyák, akik már több éve benne vannak a pici gyerek ellátásának körforgásában, gyakran olyan kevéssé jutnak hozzá önnön szükségleteik kielégítéséhez, hogy egy idő után személyiségük teljesen beolvad a mindennapok robotpilóta üzemben történő túlélésébe.
Miért okozhat ez problémát?
Egyrészt: a gyerekek ezt az áldozatot egyáltalán nem igénylik és bizony nem is kárpótolják érte az embert. Ez frusztrációt okozhat, aminek kárvallottjai pont azok lesznek, akiket a legjobban szeretünk. Másrészt az sem szabad elfelejteni, hogy üres tálból nem tudunk adni.
Párkapcsolati szinten is jelentkezhetnek újabb kihívások: az ember lánya már nem feltétlenül tud úgy szerető társként és vonzó nőként gondolni magára, mint korábban és ez az önbizalom csökkenéséhez is vezethet.
Mit tehetünk ezek ellen?
Ha még nincs baj: olyan tevékenységeket űzni, ami feltölt, örömet okoz. Sportolni – gyerekek nélkül – társaságba járni, randevút szervezni, színházba menni, vagy akár egy órát ázni a fürdőkádban úgy, hogy senkinek sem kell enni/inni adni, popsiját kitörölni… és ezt tenni rendszeresen. Ez nem önzés, hanem problémamegelőzés, mert egy kiegyensúlyozott, boldog anya sokkal érzékenyebben tud reagálni a gyerekek igényeire, lényegesen türelmesebb, mint egy végletekig kimerült nő, akinek gyakran már a normál gyerekműködés is frusztrációt okoz.
Ha azt érzi az ember, hogy hiába próbál pihenni, nem képes ellazulni, ha a gyerekekre nem tud örömmel nézni, ha alvászavarok, esetleg fizikai problémák (szédelgés, végletes kimerülés, hányinger) jelentkeznek, ha türelmetlenné vált, dühös, örömtelen, folyamatosan kimerült, akkor érdemes elgondolkozni, nem állhat-e a háttérben a szülői kiégés jelensége. Ha igen, érdemes azonnal segítséget kérni, pszichológushoz fordulni, hogy a mélypontot tartós jól-lét követhesse.
A kép forrása CNN.com
