
Gyermekeink testközelségre, hordozásra születtek.
Mikor felemeljük őket, széttárják karjaikat, felhúzzák és széttárják térdeiket: ölelj magadhoz!
Mikor egy kisbaba megszületik, ő nem tudja, hová, milyen kultúrába született. Ő egy embercsecsemő Európa nagyvárosaiban, az afrikai szavannákon, Mongólia sztyeppéin, vagy az esőerdőben. Mindegy, hogy hol, kik veszik körül, az ő igényei azonosak maradnak: élelem, biztonság, testmeleg… Az édesanya melle az élelem, ölelő karja, illata, szívdobogása a biztonságot és a testkontaktust jelenti a gyermeknek. Nem a kiságy csillogó-zenélő forgói, hanem egy hús-vér ember, akinek mozgása, szaga, íze, tapintása van, aki ha érzékeli a picur szükségleteit, gondolkodás nélkül igyekszik azokat kielégíteni. Nem véletlenül mondta Niels Bergman, hogy a koraszülött babák nem azért vannak inkubátorban, mert instabil az állapotuk, hanem azért instabilak, mert inkubátorban vannak. Mára már nagy esetszámú kutatások eredményei bizonyítják, mennyire erős a bőrkontaktus szükséglete egy kisbaba számára.
Ezek alapján tehát kijelenthetjük, hogy nem elkényeztetés, hanem válaszkészség jellemzi ezeket a kapcsolatokat. Emlékszünk az Affenliebe kifejezésre? Igen, a korai kötődés hatékonyságának rongálására bevezetett kifejezés a náci propaganda elvei alapján
A gyermek, ha magára hagyják, elpusztul. Miért “neveljük” mégis magányra gyermekeinket?
A kontinuum-elmélet anyja, Jean Liedloff venezuelai expedíciók során a jekána népet megismerve, megfigyelve jutott el azokra a következtetésekre, miszerint egy folyamatosan karban-kézben tartott csecsemő, ha akkor eszik, mikor akar, ha akkor alhat, mikor álmos érzi, hogy szívesen látott tagja a családnak, érzi, hogy örülnek neki, tudja, hogy úgy ahogy van, elfogadják és szeretik, tudja, hogy ő jó és ennek megfelelően is igyekszik később viselkedni…
A civilizált európai ember ezzel szemben az utóbbi századokban egyre inkább megpróbálta az ösztönösséget kitessékelni a gyermeknevelésből, a gyermeknevelés intellektuális alapokon nyugszik, a csecsemőnek “meg kell tanulnia” egyedül aludni, időre, meghatározott mennyiségeket enni, zajt nem csapni, lehetőleg úgy tenni, mint aki nem is létezik…
Ha nem vagyunk meggyőződve ez utóbbi nevelés előre vivő voltáról, feltehetjük magunknak a kérdést: mégis, hogyan őrizhetném meg a gyermekemet az ősbizalom állapotában?
A kötődő, más néven válaszkész nevelés eszköztárából mindenki saját habitusa szerint válogathat: igény szerinti szoptatás – mára már a WHO ajánlás is megfogalmazza előnyeit – elválasztódásig, együttalvás a biztonságos együttalvás feltételeinek megfelelően, babahordozás.
Segítsük begyógyulni a korábbi generációk sebeit az utódok boldogulásának támogatásával!
