A társadalom legkisebb funkcionális egysége a család – nem önmagában az ember, hanem az a csoport, amelyen a legfontosabb, elemi kötődéssel bír.
Ha megfosztjuk az egyént a családjától, igyekszik másik, számára biztonságot adó csoportosulást keresni. Fontos tudni azt is, hogy az, aki számára már csecsemőként megadatik a feltétel nélküli elfogadás, a megértés és szeretet, ott, ahol ezt megtapasztalja kiegyensúlyozottan, jól működik és ez a közösség nem csak megtartó menedékkel bír számára, hanem óvni, védeni fogja azt, jó eséllyel nem fogja követni azoknak a külső utasításoknak a tömegét, amik veszélyeztetnék ezt a közösséget.
A rendszerkritikus gondolkodás képessége és a saját utuk követésének képessége azokra az emberekre jellemző, akik értékesnek, jónak tartják magukat, gondolataikat pedig meg merik osztani másokkal.
Azok a totalitárius rendszerek, amikről az idevonatkozóan feljegyzett, pontos adataink vannak, mind beleszóltak az újszülött csecsemők gondozásába, határozott iránymutatással bírtak arra nézve, szabad-e ringatni,. megszoptatni, testkontaktusban tartani a kisbabát – jellemzően szigorú napirendet, nem-szoptatást vagy meghatározott keretek közti szoptatást javasoltak, a testkontaktus elkerülését. Kitűnő példa erre a náci Németországban elterjedt kifejezés használata, ami a mai napig előfordul: Affenliebe. (majomszeretet) Sajnos még a mai napig tartják magukat azok az elképzelések, amik ezt a rendszert, amit Johanna Haarer a Német anya és első gyermeke című könyvében megfogalmazott. (Jusson eszünkbe a kisbabák alvástréningje, a suttogós napirend, amik még mindig elérhetőek, és elterjedtek az édesanyák között)
Mi ennek az előnye a rendszert tekintve?
Az egészséges kötődési mintázatok helyett kialakuló mintázatok az egyén szintén jelentősen megnövelik az erős ideológiai minták követésének esélyét, az egyén könnyen befolyásolhatóvá és fanatizálhatóvá válik, azaz mind az ideális katonát, mind az ideális követőt ki lehet alakítani belőlük, és a többedik így felnövekedő generáció esetében az eredeti adaptív viselkedésforma már csak nyomokban jelenik meg.
Állatkísérletekben (patkány) vizsgálták, milyen hatással lehetnek az első idők az kölyök későbbi utódgondozására. Azt tapasztalták, hogy a kölykök olyan utódgondozási, szoptatási mintázatokat követtek (természetesen változatlan körülmények között) saját utódaiknál, mint amiben részük volt. Azok az anyák, akiknek magas oxitocinszintjük volt, szülés után hozzájuthattak kölykeikhez, sejtszinten is egy olyan mintázatot közvetítettek utódaiknak, ami nem csak későbbi utódgondozásukban, hanem stressztűrésükben is pozitívan befolyásolták őket. Ezzel szemben azok az anyák, akik maguk is ridegséget tapasztaltak meg saját anyjuktól, maguk sem tudtak a kölykök felé fordulni, maguk sem nyalogatták, terelgették az utódokat. Azok az anyák viszont akik ugyan elhanyagoló anyától születtek, de melegen, magas oxitocinszint mellett nőttek fel, képesek voltak az utódjaikat megfelelően ellátni.
Van tehát lehetőség sejtszinten is újraírni ezeket a mintázatokat és ha gyermekeink már elfogadásban és támogatásban nőnek fel, ők már mentesülhetnek azoktól a sebektől, amit anyáink, nagyanyáink szereztek.
(A kép forrása: index.hu/techtud/2019/03/13 )