Gyermekkori vágyam volt a szülés, születés melletti gondoskodás. Mindkét gyermekem világra jövetelét csodaként éltem meg, örömmel vártam őket, mégis úgy éreztem, születésük körülményei azóta is meghatározzák a velük való viszonyomat. Nem egyedüli benyomásként, de érzékelhetően. Szeretném, ha minél több anyának és gyermeknek megadatna a méltóságban szülés és születés élménye, hogy a nők rá tudjanak érezni önnön erejükre, kompetenciájukra és az apák is támogatva érezzék magukat a születés körüli időszakban.

Amit pedig nem tudok megfogalmazni, arról pedig itt egy szépséges idézet Márai Sándortól:

"Aki nem látott szülést, nem tud az életről valamit, nem tud valami biztosat és "alapvetőt", mint az iskolában mondanák - bizonyos, hogy aki nem látott szülést, nem látott bele a szerkezetbe, nem ismeri a műhelyt, azt a rejtélyes és félelmes műhelyt, ahol az élet készül. Az erők, amelyek szülés közben megmozdulnak, az élet és a halál erői: az anya és a gyermek állandóan élet és halál között tapogatódznak ez órákban, vak sötétben, süket ösztönnel. Olyan erők mozdulnak meg e pillanatokban, olyan erők feszítik az anyatestet, mint földrengéskor. A néző nem csodálkozna, ha vér és placenta helyett láva és hamu ömlene ki füstölögve az anyaméhből. Igen, láttam a szerkezetet. Az ember csendes lesz, egészen csendes. Később, mikor a gyerek sírni kezd, a néző kisompolyog a szobából, s úgy érzi, Michelangelo kontár volt, és Newton, minden számításával, műkedvelő" ( Műhely, szerkezet)